Virtuális bejárással mutatták meg a Virgin Galactic VSS Unity nevű utasszállító űrhajójának belsejét.

A Richard Branson brit milliárdos által alapított vállalkozás 250 ezer dollárért (74 millió forint) kínál űrutazásokat, amelyek résztvevői személyre szabott ülésekből élvezhetik majd az űrhajó 12 ablakán át eléjük táruló látványt,

amikor a Földtől mintegy 97 kilométeres magasságba emelkednek. Az űrhajó elülső részén további öt ablak található.

„Elképesztő üléseink vannak, amelyeket az egyes utasokhoz igazítunk, hogy maximális kényelmet nyújtsunk számukra”

– mondta George Whitesides, a Virgin Galactic űrigazgatója. Hozzátette: amint a gép eléri a világűr határát, az utasok kicsatolhatják magukat, hogy megtapasztalhassák a súlytalanság élményét.

A cég egyelőre nem közölte, mikor fogja elindítani űrutazásait. Whitesides szerint eddig mintegy 600 foglalás érkezett és további 400-an érdeklődnek a repülések iránt. A tervek szerint a cég brit alapítója, Richard Branson az első turisták között lesz.

A VSS Unity egyik különlegessége egy hatalmas, köralakú tükör a kabin hátuljában, amely lehetővé teszi az utasoknak, hogy olyan módon lássák magukat az űrben, amelyre korábban nem volt példa. Az űrhajó egy hordozó repülőgépen emelkedik fel a vállalat új-mexikói űrkikötőjéből, majd egy adott magasságban leválik a hordozójáról, és tovább emelkedik a világűr határáig. Az űrutazás teljes hossza 90 perc lesz.

Ez is érdekelhet:

(forrás: MTI, Science Daily, BBC)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Ez volt az első fotó a csernobili atomkatasztrófáról

Napelemparkot építenek a csernobili erőmű területén

Vége egy korszaknak: Az Apple négy népszerű iPhone-t csinál ki végleg az iOS 27-tel

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Te tudod, mennyit keres a feleséged?
75% Igen
14% Nem
11% Nem szoktunk erről beszélni