A vietnami háború maga volt a pokol  de nem a USS New Jersey legénységének, akik légvédelmi gépágyúk helyett két medencével indultak neki a Távol-Keletnek.

Történt ugyanis, hogy az 1960-as évek végére kezdett kicsit forró lenni a talaj az amerikaiak lába alatt Vietnamban, akik a különleges helyzetre való tekintettel úgy döntöttek, hogy reaktiválják az egyszer már nyugdíjazott Iowa osztályú hadihajót. A rohamtempóban elvégzett felújítás alatt lekapták a hajó két oldaláról a 20 valamint 40 milliméteres gépágyúkat, a kreatív tengerészek pedig azonnal meglátták a helyzetben a Playboy-villa faktort, és a felszabadult teknőket azzal a lendülettel medencévé alakították át.

A vietnami strandhajót az 1980-as évek elején Ronald Reagen flottabővítési tervei miatt még egyszer reaktiválták (a többi Iowa osztályú hajóval egyetemben), a felújítás közben pedig a medencéket eltávolították róla, így a New Jerseyben kiállított legendás hajón ma már hiába is keresnéd a vietnami háborút megjárt strandot.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Egy baki miatt kiszivárgott a Samsung még be sem mutatott új slágertelefonjának minden titka

A Samsung nevével jöhet a hajtogathatós iPhone, egy új MacBook és egy merőben szokatlan AirPods is

Vagány nők a magasban: így hasított a Wizz Air nőnapi járata 

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Az Egyik csata a másik után kapta az Oscar-díjat. Te láttad?
18% Igen, nagyon bejött.
32% Igen, de nekem annyira nem adta.
32% Nem láttam, de megnézem.
19% Nem láttam és nem is tervezem.
Miért maradnak meg az emlékezetben bizonyos ajándékok?
Hirdetés