Nem mai történet, de felülmúlhatatlan: 1983. június 8-án a brit légierő egyik gépe egyszerűen leszállt a spanyol Alraigo teherhajóra, a legénység legnagyobb megrökönyödésére.

A gép pilótájának, Ian "Soapy" Watsonnak nem sok választása volt. Miután elveszítette a HMS Illustrious repülőgép-hordozóval a kapcsolatot, mindössze egy percre elegendő üzemanyaga maradt, így döntenie kellett: vagy veszni hagyja a hétmillió fontos repülőt, és katapultál, vagy megpróbálja a lehetetlent, és a gépet lerakja a konténerek tetejére.

Egy hagyományos vadászgéppel ez persze nem sikerülhetett volna, de a függőlegesen landoló Harrier Jump Jettel sem volt egyszerű mutatvány. A kötelező repülési óráinak mindössze 75%-át teljesítő Watson viszont elég vakmerő volt, hogy belevágjon: mivel a rádiója halott volt, kézjelekkel jelezte a teherhajó kapitányának, hogy mire készül, majd a lehetőségekhez mérten szinte tökéletesen parkolt a fedélzeten.

A teherhajó ezután folytatta az útját Tenerifére, ahonnan a gép és pilótája sikeresen visszajutottak Nagy-Britanniába. Kis szépséghibája a történetnek, hogy a brit haditengerészet, hogy elkerüljék a megszégyenülést, az esetet Watson tapasztalatlanságára fogta, aki így semmilyen elismerésben nem részesült kivételes tettéért.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Ez nem egy horrorfilm, hanem a valóság: hamarosan jöhetnek az agy nélküli emberi klónok egy startup szerint

A Föld mélyén 50 000-szer több energia rejlik, mint a világ összes fosszilis tüzelőanyag-készlete

Miért felfedezetlen a Föld tengerfenekének 99,999%-a?

A Player kérdése: Megnézted az új Peaky Blinders-filmet?
13% Igen, tetszett.
27% Igen, de csalódás volt.
23% Még nem, de megnézem.
38% Szerintem ez most nekem kimarad.
Megmutatjuk, milyen egy Audival bejárni a Dolomitok legszebb vidékeit!
Hirdetés