Mondjuk nem is csoda: az Unihertz Atom elpusztíthatatlan, lemeríthetetlen, de majdnem mindent tud, amit egy mai okostelefon.

Szóval nagyjából olyan, amilyennek mondjuk a Nokia 3310 okostelefonosított változatát elképzelnénk, és ez éppen elég volt ahhoz, hogy a Kickstarter-kampány elindulása utáni hatvanadik másodpercben (!) teljesüljön az eredetileg kitűzött ötvenezer dolláros célszám.

Ez IT-s körökben nagyjából olyan, mintha a koncertedre egy perc alatt kapkodnák el a jegyeket, szóval mondhatjuk, hogy az Unihertz Atom jelenleg a telefonok Guns N' Roses-a, leszámítva, hogy itt a "jegyek" sosem fogynak el, így az Unihertz Atom-projekt egy nap alatt már tizenkétszeresen túlteljesítette, amit a készítői eredetileg vártak tőle (és mág hátra van 33 nap a kampányból).

Na de mit tud a készülék, ami miatt ennyire megőrülnek tőle a népek? Nos, elég sokat, az Unihertz Atommal ugyanis egy miniatűr, de ezt leszámítva a mai követelményeknek szinte mindenben megfelelő telefont kapunk, ami ráadásul törés- és vízálló. Ez egész pontosan azt jelenti, hogy a telóban egy 2,45 colos, 432x240 pixeles kijelző van, de emellett kapott 4 GB RAM-ot, egy 16 megapixeles kamerát, 64 GB tárhelyet, és a legújabb Android 8.1 fut rajta. Az Unihertz Atomban van még ujjlenyomat-olvasó, USB-C-csatlakozó és jack-aljzat is, más strapatelefonokhoz képest tehát meglepően jól felszerelt, ráadásul sokkal kisebb is, vagyis kirándulásokhoz tényleg álmodni sem lehetne ennél praktikusabb telefonról.

Atom, World`s Smallest 4G Rugged Smartphone

Unihertz is raising funds for Atom, World`s Smallest 4G Rugged Smartphone on Kickstarter! Tough, versatile and super portable, Atom is a waterproof Octa-Core smartphone that will be perfect for all your outdoor activities.

Ráadásul az ára is igen kedvező, hiszen az Atomot jelenleg 220 dollárért (kábé 56 ezer forintért) lehet előrendelni a Kickstarterről, nyolcvan dollárral olcsóbban, mint amennyiért boltokba fog kerülni.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A jövő, ahol 100 az új 60 – a hosszú élet titka egyszerűbb, mint gondolnánk

Leállnak a Wizz Air rendszerei a hét közepén

Olyan csillagászati jelenség jön, amit eddig mindössze egyszer sikerült megfigyelni

A Player kérdése: Hány éve dolgozol a jelenlegi munkahelyeden?
8% Kevesebb mint egy éve
17% 1-3 éve
20% 4-7 éve
13% 8-10 éve
42% +10 éve
A kreatívok új aranykora: mutatjuk, hogyan törhetsz ki itthonról világszínpadra
Hirdetés