A BitTorrent fájlcserélő rendszer megalkotója, Bram Cohen szerint eljött az ideje annak, hogy az uTorrent a kor igényeihez igazodjon, dacára annak, hogy a szolgáltatást havonta több mint 150 millióan veszik igénybe.

A fejlesztő elmondása szerint hamarosan kijöhet az uTorrent legújabb változata, amely egyenesen a böngészőből futhat.

Cohen a változást a felhasználói élmény növelésével indokolta. Ugyanakkor egyéb módon is felturbóznák a torrentezést: míg régebb csak azután tudtunk megnézni egy filmet, hogy azt az uTorrent applikációval letöltöttük, a tervek szerint ezentúl lehetőségünk lenne arra is, hogy letöltés nélkül, steamelve is megtekintsük a tartalmakat – mint például a Netflix esetében.

Hamarosan böngészőből indulhat a torrentezés

Így ahelyett, hogy perceket, órákat kéne várakoznunk, egyből indíthatjuk is a bulit. Valljuk be, nem hangzik rosszul. Cohen azt is megjegyezte, hogy bár a fejlesztést hamarosan bedobják a mély vízbe, nem lesz kötelező azonnal átállni az új rendszerre minden felhasználónak – lesz egy hosszabb átmeneti időszak, amely során a böngészős, illetve az asztali változatot is egyaránt használni lehet majd.

(forrás: HVG, Endadget)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

5 dolog, amit talán te sem tudtál a csernobili katasztrófáról

Kiszámolták, hány embert bírna el valójában a Föld, a végeredmény pedig téged is meg fog lepni

Ez volt az első fotó a csernobili atomkatasztrófáról

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Te tudod, mennyit keres a feleséged?
76% Igen
13% Nem
11% Nem szoktunk erről beszélni