Már évtizedek óta kíséri a Földet.
A Föld új holdat kapott, a 2025 PN7 jelzésű apró égitest azonban nem hagyományos értelemben vett hold, hanem úgynevezett kvázi-hold vagy kvázi-szatellit – ez olyan égitest, ami a Földdel szinkronban kering a Nap körül, miközben a bolygónkat is körbejárja, ezért gyakorlatilag a Föld holdjának tekinthető.
Ezzel immár nyolc ilyen különleges égitest ismert, amik sajátos módon követik bolygónkat.
A 2025 PN7 mérete a becslések szerint legfeljebb néhány tíz méter, tehát aprónak számít, és sosem közelíti meg a Földet néhány millió kilométernél jobban. Éppen ezért nem meglepő, hogy bár már 2014-es archív felvételeken is látható volt, a csillagászok csak most, a legújabb megfigyelések révén figyeltek fel rá.
A számítógépes modellek szerint az objektum már évtizedek óta stabilan ezen a különleges pályában mozog, azaz évtizedek óta kísér minket, és ez még jó ideig így is marad.
(Forrás: IFL Science, fotó: NASA)
Ez is érdekelhet: