Nem kérdés, hogy a Google Earth a világ egyik legszórakoztatóbb programja, hiszen ki ne szeretné Sim City-szerűen, 3D-ben lemodellezve bejárni az egész világot, nem? Egy baj volt vele, hogy le kellett tölteni, de mostantól már ez sem akadályozhatja a digitális kalandorokat.

A Google ugyanis elérhetővé tette az egész programot Chrome böngészőben is, vagyis mostantól elég erre a linkre kattintanod, és máris nézelődhetsz kedvedre Dubajban, New Yorkban, vagy éppen Hajdúnánáson.

Utóbbiban mondjuk nem sok köszönet lesz, hiszen mindenre azért a Google sem képes, Magyarországon például csak a nagyobb városok vannak 3D-ben lemodellezve, de így is annyi néznivaló van, ami órákra, sőt, napokra teljesen le tud kötni.

Ilyen mennyiségű adatnál persze nem lehet elvárni, hogy minden teljesen friss legyen, Budapesten a Google Earth-ben például még javában épül a négyes metró, vagyis jó három évvel ezelőtti állapotokat láthatunk.

A térképen a feliratokra kattintva érdekes információkat tudhatsz meg a kiemelt helyekről és épületekről, ha pedig nincs kedved azon agyalni, hogy mit lenne érdemes megnézned, akkor kattints oldalt a dobókocka (jó napom van) ikonra, és a Google Earth keres neked egy találomra kiválasztott helyet.

A programban ugyanúgy tudsz navigálni, mint a Gogle Maps-ben, ha pedig a nézőpontot szeretnéd változtatni, akkor ezt a Shift vagy Ctrl billentyűk lenyomásával teheted meg.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A jövő, ahol 100 az új 60 – a hosszú élet titka egyszerűbb, mint gondolnánk

Olyan csillagászati jelenség jön, amit eddig mindössze egyszer sikerült megfigyelni

Felvételen, hogy mi történik, ha egy üstökös túl közel merészkedik a Naphoz

A Player kérdése: Hány éve dolgozol a jelenlegi munkahelyeden?
8% Kevesebb mint egy éve
19% 1-3 éve
22% 4-7 éve
13% 8-10 éve
38% +10 éve
A kreatívok új aranykora: mutatjuk, hogyan törhetsz ki itthonról világszínpadra
Hirdetés