Tudjuk, hogy az élet túl rövid ahhoz, hogy biztonságosan távolítsd el a számítógépbe dugott pendrive-ot, és hosszú idő után ezt végre a Microsoftnál is megértették.

A pendrive-ot (valamint a memóriakártyát) ugye azért kell külön eltávolítani, mielőtt kihúznánk, mert a számítógép a gyorsaság érdekében a fájlokat először a gyorsítótárba másolja, majd innen egy másik lépésben a pendrive-ra, így előfordulhat, hogy a másolás valójában még nem ér véget, amikor a számítógép már ezt jelzi. Erre persze a valóságban minimálisan kevés az esély, de ha véletlenül mégis másolás közben húznánk ki a pendrive-ot, az tönkreteheti az eszközön tárolt adatokat vagy akár magát a pendrive-ot is.

A Windows-ban eddig is volt rá lehetőség, hogy a kihagyjuk a biztonságos eltávolítást, ehhez az Eszközkezelőben az adathordozó tulajdonságai között kellett átállítani a "Better Performance" beállítást a "Quick Removalra". Így a gép az adatokat közvetlenül az adathordozóra másolja, igaz, kicsit lassabban. Nos, mostantól ezt nem kell külön beállítanunk, ugyanis a Windows 10 következő frissítésétől kezdve ez lesz az alapbeállítás. Persze ha valaki ragaszkodik a régi beállításokhoz, akkor a fent bemutatott módszerrel könnyen vissza is állíthatja az Eszközkezelőben.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A jövő, ahol 100 az új 60 – a hosszú élet titka egyszerűbb, mint gondolnánk

Felvételen, hogy mi történik, ha egy üstökös túl közel merészkedik a Naphoz

Középkori „vámpír” arcát rekonstruálták horvát kutatók

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hány éve dolgozol a jelenlegi munkahelyeden?
8% Kevesebb mint egy éve
16% 1-3 éve
22% 4-7 éve
13% 8-10 éve
42% +10 éve