A Player is kint volt az első Veletech 2012 szakkiállításon. Végre nekünk is van CEBIT-ünk, csak (egyelőre) kicsiben.

A Prohardveres, Mobilarénás barátaink idén aztán kiettek magukért. Az elmúlt két évben Mobile Meeting néven megrendezett mobilkommunikációs kiállítás idén kibővült, így első alkalommal immár Veletech 2012 néven, már nem csak mobilokat fogdoshattak a kiállításra látogatók. Az Óbudai Egyetem Neumann János karának új épületében megrendezett kiállításon a legfrissebb okostelefonokon, tableteken kívül néhány hardvergyártó is képviseltette magát, sőt a rendezvényen gyönyörű és elmebeteg PC átalakításokkal is találkozhatott a nagyközönség.

Az egész napos rendezvényen az új információkra éhes bloggerek, újságírók is megtalálták a számításukat, hiszen rengeteg előadás zajlott a kiállítással egy időben. Az új ketyerékre éhes fiatalok között jónéhány nagymama és nagypapa is szaladgált” hiszen a Veletech 2012 kiemelt fontossággal kezelte az idősebb korosztály technológiával való találkozását, amit jól mutat, hogy külön előadásokat szerveztek részükre a szervezők. A rendezvényre közel 1500 látogató volt kíváncsi, ami egyáltalán nem rossz adat, így joggal reméljük, hogy jövőre még nagyobb, még profibb kiállításon találkozhatunk az aktuális újdonságokkal.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Egy baki miatt kiszivárgott a Samsung még be sem mutatott új slágertelefonjának minden titka

A Samsung nevével jöhet a hajtogathatós iPhone, egy új MacBook és egy merőben szokatlan AirPods is

Vagány nők a magasban: így hasított a Wizz Air nőnapi járata 

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Az Egyik csata a másik után kapta az Oscar-díjat. Te láttad?
17% Igen, nagyon bejött.
34% Igen, de nekem annyira nem adta.
31% Nem láttam, de megnézem.
18% Nem láttam és nem is tervezem.
Miért maradnak meg az emlékezetben bizonyos ajándékok?
Hirdetés