A lézerfegyver több tízmillió dolláros megtakarítást jelenthet a mostani rakétaelhárítók költségeihez képest.

A brit védelmi minisztérium nemrég mutatott egy felvételt új légvédelmi fegyverrendszeréről, így már működés közben is láthatjuk a Dragonfire (Sárkánytűz) néven futó, úgynevezett irányított energiájú lézerfegyver (Laser Directed-Energy Weapon, LDEW) fegyvert, ahogy – a tesztek során – leszed egy légi célpontot:

A védelmi minisztérium szerint a Dragonfire „nagy távolságokból” képes pontosan eltalálni egy pénzérme nagyságú célpontot, ennél konkrétabb információt viszont nem közöltek, mondván: a fegyver pontos hatótávolsága titkos.

Állítólag a jelenlegi légvédelmi rakéták árának töredékébem kerül a működtetése és üzemeltetése, ugyanis lövésenként mintegy 13 dollárért, azaz mintegy 4700 forintért képes leszedni az ellenséges rakétákat és drónokat, ami több tízmillió dolláros megtakarítást jelenthet a mostani rakétaelhárítók költségeihez képest.

„Az ilyen típusú csúcstechnológiás fegyverek forradalmasíthatják a csatateret azáltal, hogy csökkentik a drága lőszerektől való függőséget”

– mondta Grant Shapps brit védelmi miniszter még januárban a Dragonfire-ről.

A lézerfegyverrel kapcsolatban a Colorado Egyetem Nemzetbiztonsági Kezdeményezések Központjának igazgatója, Iain Boyd azonban felsorolta néhány problémát a lézerfegyverrel kapcsolatban:

„Az eső, a köd és a füst szétszórja a fénysugarakat és csökkenti a hatékonyságot; a lézerfegyverek sok hőt bocsátanak ki, ezért nagy hűtőrendszereket igényelnek; a hajókra vagy repülőgépekre szerelt mobil lézereket fel kell tölteni; és a lézereknek akár 10 másodpercig is a mozgó célpontokon kell maradniuk, hogy lyukat tudjanak égetni beléjük.”

(Forrás, videó: CNN)

Ez is érdekelhet:

Ezzel a Terminátorba illő fegyverrel akarják megállítani Kína kémkedését

Tajvan olyan drónelhárító fegyvert villantott, ami mintha a jövőből jött volna.

Ez történik, ha az utcán nyitod ki egy utasszállító evakuációs vészcsúszdáját

Így kicsit ugrálóvár feelingje van ennek a 16 millió forintos vészcsúszdának.

Brutális, mire képes a Föld mágneses mezője

Köszi, hogy vagy, mágneses mező!

Player Adventi Kalendárium Player Adventi Kalendárium
Támogatott és ajánlott tartalmaink

Így lehetsz te is részvényes az MBH Bankban!

Basszust a népnek! – Ezek a magyar partyhangszórók rendesen átrendezhetik a piacot

Kapu Tibor mikrobiomja is segítheti a jövő Mars-expedícióit

A Player kérdése: Elkezdted beszerezni a karácsonyi ajándékokat?
36% Naná, idén nem bízok semmit a véletlenre!
25% Fejben már igen, gyakorlatban még nem.
39% Van még idő, majd decemberben!
Advertisement
Hirdetés