Katy Perry a Blue Origin fedélzetén utazva megnézte, milyen a világűr és a súlytalanság.

A Jeff Bezos által alapított Blue Origin hétfőn újabb űrutazást hajtott végre, és a fedélzeten kizárólag nők utaztak, köztük volt Katy Perry énekesnő, Lauren Sanchez újságíró (ő Bezos menyasszonya), Gayle King tévés műsorvezető, Kerianne Flynn filmproducer, Aisha Bowe volt NASA-mérnök és Amanda Nguyen polgárjogi aktivista is – ők:

A Texasból felbocsátott űreszközt egy New Shepard rakéta vitte fel a világűr határára, amit pár perc erejéig át is lépett, ekkor az utasok megtapasztalhatták a súlytalanság élményét, majd a kapszula a tervek szerint visszatért a Földre, és ejtőernyőkkel landolt a sivatagban – a küldetéshez egyébként nem volt szükség pilótára, az űreszköz ugyanis teljesen önvezető.

A Blue Origin nem közölte, hogy a rövid űrutazás milyen költséggel járt, és azt sem, hogy az utasok milyen árat fizettek érte.

Ez volt a 2000-ben alapított Blue Origin magánvállalkozás 11. olyan űrútja, amely civilek számára tesz lehetővé rövid tartózkodást a világűrben. Az első rakétát 2021-ben indították, amikor Jeff Bezos milliárdos tulajdonos is az utasok között volt.

Itt az egész küldetés visszanézhető:

(Forrás: MTI)

Ez is érdekelhet:

Mit csinál majd a magyar űrhajós a Nemzetközi Űrállomás fedélzetén?

Kapu Tibor nem űrturistaként megy a Nemzetközi Űrállomásra.

Valami furcsát művelnek az orosz katonai műholdak, de senki sem tudja, hogy mit

Az oroszok semmit sem árulnak el a küldetésről, ami nem meglepő.

Videón, ahogy 320 km magasságig tör fel a Naprendszer egyik legbrutálisabb vulkánkitörése

Ez lehet a Naprendszer egyik legbrutálisabb vulkánkitörése, a földi tűzhányók ehhez képest szinte csak éppenhogy pislákoló tábortüzeknek tűnnek.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A Samsung nevével jöhet a hajtogathatós iPhone, egy új MacBook és egy merőben szokatlan AirPods is

Vagány nők a magasban: így hasított a Wizz Air nőnapi járata 

120 nap alatt, kézzel épített fel egy csúszdás-medencés lakóházat két férfi

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hétvégén indul az F1-szezon. Követed az idei bajnokságot?
26% Persze, nagyon várom már a futamokat.
15% Többnyire igen, megpróbálok minél inkább képben lenni.
17% Ha belefutok, belenézek egy-két futamba.
43% Nem érdekel az F1.