-
10 / 10
![]()
Battle Chess
Az első vizsgált alanyunk bizonyos szempontból kakukktojás, de mentségünkre legyen mondva, hogy nem akartunk azonnal a mélyvízbe pottyantani. Az 1988-as Battle Chess a boldog C64-es idők egyik muris sakkprogramja, melyben az elmés készítők azzal dobták fel a nagymúltú játék beporosodott tradícióit, hogy a bábuk egy-egy leütésnél vérre menő harcba kezdtek egymással. A kedvencünk a ló üti lovat kombináció volt, amikor a lovagi páncélba öltözött katona végtagonként karcsúsította le ellenfelét. Persze a Monthy Python Gyaloggaloppja előtti tisztelgésen kívül láthattunk még más fantáziadús megoldásokat is. A bástya például hajlamos volt a kisebb bábukat egészben lenyelni, a futó pedig elevenen égette el ellenfeleit. Mai szemmel ez egy vicces kis programnak tűnhet, de a nyolcvanas évek végén a nyílt videojátékos brutalitás még nem volt annyira megszokott, mint napjainkban, és így néhány merészebb kivégzésnél garantáltan tátva maradt az érzékenyebb játékosok szája.
-
9 / 10
![]()
Phantasmagoria
Ez az 1995-ös kalandjáték mai szemmel már nem hogy nem brutális, de egyenesen nevetséges hatást kelt, azonban a maga idejében olyan tabudöntögetőnek számított, hogy Ausztráliában betiltották, Amerikában pedig több nagy áruház önként vette le a polcairól. Az egész ott kezdődött, hogy a CD-ROM korszak hajnalán a Sierra úgy döntött, hogy csinál egy teljesen filmszerű kalandjátékot a felnőtt közönség számára. A játék büdzséje elképesztő volt; négy millió dollárt tapsolt el a stúdió, mely akkoriban példa nélküli összegnek számított, és a játékos társadalom egy emberként kapta fel a fejét a fejlesztés egyéb számait látva. 550 oldalnyi forgatókönyv, több mint 800 jelenet a játékban, 200 főre rugó technikai személyzet és további 135 ember, akik a zenét hozták össze, beleértve egy komplett gregorián kórust is. A monumentalitás a végterméken is érezhető volt, hiszen a játék hét CD-n terpeszkedett. A történet egy írónőről szól, aki egy kísértetházban szabadjára engedi a valaha ott lakó gonosz mágus, Zoltan Carnovasch szellemét, mely szépen lassan irányítása alá vonja férjét, miközben a nőt látomások kergetik az őrületbe. A program lélegzetállítóan durva jelenetekkel sokkolta a játékosokat. Az egyik helyszínen például a hősnő szemtanúja lehetett annak, amint a jókedélyű Zoltan egyik feleségét válogatott módszerekkel kínozza, és a készítők szerepeltettek még egy abszolút tabunak számító megerőszakolós jelenetet is. Persze ma már egy délutáni helyszínelős sorozat is valószerűbb erőszakkal büntet, de a Phantasmagoria a maga idején a frászt hozta az emberekre.
-
8 / 10
![]()
Harvester
Ennek az 1996-os videojátéknak a borítóján ott figyel a következő sor: Minden idők legerőszakosabb kalandjátéka. Ennek megfelelően szinte mondanunk sem kell, hogy Ausztráliában már a megjelenés előkészületeinél elbukott az anyag, mivel egyszerűen egyik forgalmazó sem vállalta az árusítását. A játékot Németországban is bannolták, Nagy-Britanniában pedig csak egy erős cenzúra után jelenhetett meg, melynek során több percnyi anyagot vágtak ki a kész műből. A korhatár besoroló bizottság a következőkre hivatkozással adta meg neki a legszigorúbb pecsétet: a játékban leplezett és nyílt szexuális érintkezés, maszturbáció, szado-mazochizmus, gyilkosság, öngyilkosság, pedofília, kannibalizmus, prostitúció, nemi betegségek, csúnya beszéd és népirtás láthatóak. Egyébként egy egész tűrhető kalandjáték lenne a cucc, amiben a Harvest nevű kisvárosban kell ide-oda kolbászolva beszélgetni és feladatokat megoldani. Nyugisan hangzik, ugye?
-
7 / 10
![]()
Mortal Kombat
Amikor azt mondjuk, hogy Mortal Kombat, akkor természetesen az 1992-es eredetire gondolunk, de nyugodtan érthetitek alatta a sorozat 2011-es frissített verzióját is. A sorozat első része több ezer fiatal zsebpénzét nyelte el és teljesen átformálta a játéktermek törzsközönségének megoszlását. Akkoriban az volt a király, aki ismerte az összes karakter kivégzését, és a Street Fighter 2-rajongók egy csapásra menőkből csicskák lettek. Szó mi szó, a mai napig nem nagyon lehet megmondani, hogy melyik verekedős játéknak volt több híve, de az idősebb Mortal-osok tagadhatatlanul élvezték a többiek teljes respektjét, míg a rivális automata rajongói a fiatalabbak közül kerültek ki. Ennek a legfőbb oka az volt, hogy az említett program a világon elsőként engedte meg a harcoló karaktereknek, hogy a jóízű hirig végeztével a Finish him! elhangzása után miszlikbe aprítsák egymást. Néhány jobb, és sokkal több rosszabb rész után a Warner elhatározta, hogy visszatér a gyökerekhez, és tavaly letett az asztalra egy parádés kilencedik, ám nem számozott epizódot, ami olyan, mint az első rész szétgyúrt remake-je. A kivégzések valami elképesztően véres kreativitással lettek megkoreografálva. A letépett fej itt már csak a kezdet, ami után az ellenfelet illendő minimum megnyúzni, de inkább látványosan kettétépni. A programtól ráadásul nem áll távol a könnyed erotika sem.
-
6 / 10
![]()
Dead Space 2
Már a 2008-as Dead Space sem volt szelíd esti mese, de amit a Visceral művelt a sci-fi-horror második részében, az a legvadabb várakozásainkat is felülmúlta. Ha érzékeltetni szeretnénk a mára nagynevű sorozattá avanzsált cím két része közötti különbséget, akkor azt mondanánk, hogy az első olyan volt, mint Mike Tyson teli erőből megküldött jobbegyenese, a második pedig egy a nyakszirtünkbe robbantott csáklya. A cselekmény az elődben az Ishimura nevű bányászhajón bonyolódott, ahol a legénység összes tagja valamilyen rejtélyes oknál fogva vérszomjas torzszülötté mutálódott. Nem elég, hogy szerencsétlenek a legborzalmasabb biológiai abúzust elszenvedve szinte cronenberg-i változásokon estek át, de a főhős, az Isaac Clarke nevű mérnök még ennek tetejébe különböző kreatív módokon trancsírozta fel őket. Alig hevertük ki a borzalmakat, és már meg is érkezett a 2011-es folytatás, melyben a készítők teljesen szabadjára engedték fantáziájukat, feltehetőleg jónéhány liter Absinth és négy-öt bélyeg elnyalogatása után. Irtózatos sárga kelések terhe alatt nyögdécselő, aztán a főhőst a halálba rántva felrobbanó hullák, megégett, szétszakított, aztán újra életre kelt testek, és még számtalan iszonytató borzalom vártak minket ebben a kedves kis szösszenetben, melynek végigjátszása közben nem egyszer emlegettük a programozók kedves anyukáját is.
-
5 / 10
![]()
God of War 3
Igen, tudjuk… Sokadjára cibáljuk elő a Sony belső fejlesztésű hack ’n’ slash-ét, de ha már a brutalitás a téma, akkor egész egyszerűen nem hagyhatjuk ki a felsorolásból Kratos kalandjainak záró(?) fejezetét. A játék elején a begőzölt spártai mészáros éppen mászik az Olümposzon felfelé, amikor Zeusz felszólítja az isteneket, hogy egyszer s mindenkorra szabadítsák meg végre hősünket földi szenvedéseitől. Az istenek apja feltehetőleg nem játszott az első résszel, hiszen akkor tudná, hogy a fehér-piros bőrű barbárt a halál sem tántorítja el céljaitól. Akárhogy is, a játékosnak a God of War 3-ban alkalma nyílik megvakítani a tengerek istenét, majd sikerül puszta kézzel letépni a napisten fejét is. A szünidei matiné Héphaistos felnyársalásával folytatódik, Hermész pedig egy darabig lábatlankodik, aztán ő is jobblétre szenderül. A kedvencünk mégis az, amikor Chronos, a hatalmas titán lenyeli hősünket, aki viszont makacsul megakad az emésztés folyamatának első harmadán, és az alsó kijárat helyett inkább az óriás hasfalán keresztül távozik angolosan.
-
4 / 10
![]()
Call of Duty: Modern Warfare 2
A Call of Duty sorozat jelen generáció koronázott aranytojást tojó tyúkja a Modern Warfare alcímű negyedik rész óta. A modern hadszíntérre látogató vadhajtás végül önálló sorozattá vált, melyért nem lehetünk elég hálásak az Activision-nek, de leginkább az Infinity Ward kreatív zsenijeit illeti ezért dicséret. Annak, hogy a második részt listánkon üdvözölheted nincs más oka, mint az a bizonyos No Russian című küldetés, mely azt ábrázolja, hogyan sikerül egy orosz terroristának kirobbantania a harmadik világháborút. A helyszín egy lift, melyben a játékos egy rakás rosszarcúval éppen fegyverkezik. A tárak a helyükön, fegyverek a kézben, majd egy utolsó figyelmeztetés a főnöktől (Oroszul egy szót se!), aztán a liftajtó kinyílik és nyilvánvalóvá válik, hogy a készítők valami borzalmasan intenzív, visszataszító és épp ezért zsigeri játékélményt tartogattak nekünk a második részre. Az állig felfegyverzett csapat az orosz nemzetközi repülőtéren száll ki a liftből és sorfalba áll a csekkolásra váró emberek mögött. Ami ezután következik, az példa nélküli. Nincs más dolgod, mint meghúzni a ravaszt, aztán figyelni, hogy mit eredményez néhány kiló tüzes ólom a zsúfolásig megtelt reptéren. A stúdió persze megindokolta miért volt erre a jelenetre szükség (súlyt adott az ezt követő eseményeknek, és szó szerint telenyomta a játékos vénáit 100%-os tisztaságú adrenalinnal), de mi csak annyit tudtunk kinyögni, hogy Uh, ez kemény volt, srácok!
-
3 / 10
![]()
Soldier of Fortune
A Soldier of Fortune a körítéstől eltekintve tulajdonképpen egy tizenkettő-egy-tucat katonai FPS volt 2000-ben, ami egyetlen dolognak köszönheti, hogy megragadt a kollektív tudatban, ez pedig ugyanaz, ami jelen összeállításunkban is biztosította a helyét: a GHOUL-ról van szó. A GHOUL nem más, mint egy részletes aprólékossággal kidolgozott sérülésmodell, melyet a szorgos készítők a játékban szereplő összes ellenségre rádolgoztak. Itt nem a családbarát megoldás játszott, amit a legtöbb modern shooterben is láthatunk, vagyis hogy a lövedék betalálásának helyétől függően az ellenséges katona a hasához vagy a lábához kap és összeesik, hanem egy ennél sokkal szofisztikáltabb metódusról van szó. A GHOUL ugyanis külön kezelte a karakterek torzóját, fejét és végtagjait, és mindegyikre a roncsolás mértékétől függően valós időben számolta ki a sérülés biológiai hatásait. Így eshetett meg, hogy az elképedt játékos akciójátékban ritkán látható horrorisztikus jeleneteknek lehetett szemtanúja. Leszakadó testrészek, szétrobbanó koponyák és még ki tudja milyen finomságok fordultak elő a Soldier of Fortune világában. Ha a sztorira nem is, ezekre a momentumokra azért emlékszünk.
-
2 / 10
![]()
Splatterhouse
1988-ban a játéktermekben tűnt fel egy Splatterhouse nevű automata, és köszönhetően az akkoriban ritkán látható brutalitásának (ami jobbára kimerült néhány piros pöttyben a képernyőn) mérsékelt sikereket könyvelhetett el. Később a játék ellátogatott PC-re is, de itt már jelentősebb visszhang nélkül tűnt el a süllyesztőben. A Namco Bandai valami miatt tavaly elhatározta, hogy feltámasztja a játékot, és a gondolatot tett követte. A végeredmény nem különösebben eredeti, de legalább jó erőszakos lett. A sztori szerint egy szerencsétlen srác felvesz egy maszkot, melynek hatására vérszomjas vadállattá alakul át. Az a jelenet, amikor a virgonc álarc uralma alatt a leginkább egy bespeedezett pankrátorra hasonlító főhős kitépi valakinek a kezét, majd azzal veri szét a fejét, még totál hétköznapinak mondható. A vér literszám ömlik, végtagok szakadnak, csontok ropognak, és mi csak azért nem botránkozunk meg, mert egyrészt láttunk már ilyet, másrészt meg az egész valahogy úgy vicces, ahogy a Hullajó! is az volt anno.
-
1 / 10
![]()
Manhunt
Ez az a játék, melytől az említett Thompson úr szó szerint sikítófrászt kapott. A Rockstar játékának főhőse James Earl Cash, a halálra ítélt bűnöző, akit egy perverz milliárdos elraboltat a kivégzés előtt, hogy aztán a felkamerázott magánbirtokán egy túlélőjáték főhősévé tegye. Cash a játék során meg sem szólal, ám fogvatartója (a híres színész, Brian Cox hangján) annál többet beszél, amikor különböző kegyetlen feladatok végrehajtására utasítja hősünket. A főhős levadászására küldött csatlósokat számtalan módon lehetett kivégezni attól függően, hogy éppen milyen eszközt tartott kezében a játékos, és meddig tudott észrevétlenül az áldozat közelében maradni. Mondanunk sem kell, hogy a később magunkhoz vett baseball ütőnek, feszítővasnak, macsétának, és további testápoló eszközöknek köszönhetően egyre keményebb jeleneteknek lehettünk szem- és fültanúi. Azért csendben megjegyezzük, hogy a Manhunt szerintünk minden idők egyik legintenzívebb játékélménye irtózatosan kemény hangulattal és olyan feszült sztorival, mely emberes igénybevételt jelentett a felnőtt játékosok számára. A családbarát jeleneteknek hála a Rockstar játékát betiltották többek között Új-Zélandon, Kanadában, Ausztráliában és Németországban, illetve meg kell emlékeznünk egy szomorú esetről is: 2004-ben Angliában a 14 éves Stefan Pakeerah-t brutálisan meggyilkolta egyik haverja, a szintén fiatalkorú Warren Leblanc, aki elmondta, hogy a gyilkosság elkövetésére a Manhunt inspirálta. Az igazsághoz hozzátartozik azonban, hogy a rendőrség a nyomozás során kizárta ezt az indítékot és megállapította, hogy a bedrogozott Warren feltehetőleg rablási szándékkal ment el áldozatához, és a videojátékos verzióval csupán ezt próbálta kivédeni a bíróság előtt. Mindenesetre a játékkal kapcsolatos mizéria hónapokig napirenden volt az Egyesült Királyságban, és több áruház le is vette a programot a polcairól.
Virtuális mészárszék – A legbrutálisabb játékok
2012.03.16. 21:00
Ez a cikk már több mint 90 napja készült. A benne szereplő információk elavultak lehetnek.
