A tabletpiaci erőviszonyok szépen lassan átalakulóban vannak – a fő kérdés, meddig tartható fenn az Apple-féle iPad uralma.

Az Apple az első generációs iPad 2010-ben történt bemutatása óta folyamatosan domináns szerepet játszik a tabletszektorban, és piaci elsőségét az elmúlt években senki és semmi nem kérdőjelezhette meg. A piac azonban elképesztő tempóban fejlődik és változik, szinte teljesen biztosra vehető, hogy az Apple már nem sokáig ülhet a trónján.

Az idei esztendő második negyedévében az Apple még több mint 69 százalékos piacrésszel rendelkezett a táblagépszektorban, a harmadik negyedévre viszont ebből a részesedéséből 14 százalékpontnyit elveszített, így jelenleg a piacnak mintegy 55 százalékát tudhatja magáénak (Android 44 százalék). A visszaesés mértéke jelentős, de persze az Apple részesedése még mindig igen komolynak nevezhető, főleg annak ismeretében, hogy ez a cég egymaga állja a sarat a rivális androidos tábor számtalan résztvevőjével szemben.

A Gartner piackutató cég szakemberei szerint az iPad visszaszorulása az elkövetkezendő időkben tovább folytatódik, igaz, lassuló mértékben, így 2015-ben az almás tablet várhatóan 47 százalékon fog állni, az Android pedig körülbelül ekkortájt veszi majd át a vezetést az iOS szoftvertől és az iPadtől. Az elemzők egyébként kíváncsian várják, hogy az iPad mini/Nexus 7/Kindle Fire HD eladások hogyan befolyásolják majd a negyedik negyedéves tabletpiaci történéseket.

Tovább:
A friss Player-cikkekhez
A techrovat újdonságaihoz
Férfias karácsonyi rovatunkhoz 

 

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Így ünneplik gyönyörű és világhírű nők a karácsonyt

Vonzó karácsonyi képekkel hangolunk az ünnepre

Ünnepi útmutató férfiaknak, akik olyan ajándékot akarnak adni, ami valóban megérinti a szívet

A Player kérdése: Nálad már beütött a karácsonyi kajakóma?
10% Naná, és nagyon keményen.
46% Igen, de menedzselhető.
44% Szerencsére nem.
Ezekkel a fotókkal sokkal jobban telik a karácsonyi punnyadás – figyelmeztetünk, nehéz lesz abbahagyni
Hirdetés