A Vosztocsnij űrrepülőtér hatmilliárd dollárból épült fel, de egy darabig biztosan a szerdán fellőtt Szojuz lesz az egyetlen, amit innen indítottak az útjára.

A Vosztocsnij űrkikötőt 2011-ben kezdték el építeni, és túlzás nélkül állítható, hogy jelenleg ez a világ egyik legmodernebb ilyen létesítménye: az űrrepülőtér több kilövőállással is rendelkezik, emellett vonatállomás, irányítóközpont és egy összeszerelő műhely is van benne, ahol a most fellőtt Szojuzt is építették.

Eddig az oroszok elsősorban a a bajkonuri űrrepülőteret használták a rakéták kilövésére, amit Kazahsztántól bérelnek évi 115 millió dollárért, és ez minden bizonnyal egy jó darabig így is marad. A Rozkozmosznak ugyanis 2050-ig él a bérleti szerződése a bajkonuri űrbázisra, ami ráadásul jóval közelebb is van Oroszország európai részéhez, mint az ország másik végében található Vosztocsnij, így az űrhivatal egyelőre csak évente átlagosan egy kilövést tervez az új űrkikötőből.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Megtalálhatták az első egyértelmű bizonyítékot arra, hogy a világűr mélyén összetett, gyűrűs szerkezetű kénvegyületek is vannak

Készülj, pénteken átbillen a Föld, és jön az év egyik legfontosabb pillanata

Színes egyéniség a középkategóriában a Google Pixel 10a

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Az Egyik csata a másik után kapta az Oscar-díjat. Te láttad?
19% Igen, nagyon bejött.
33% Igen, de nekem annyira nem adta.
30% Nem láttam, de megnézem.
18% Nem láttam és nem is tervezem.
Hirdetés