Pedig volt ilyen, és ezt a kort úgy hívták, hogy kilencvenes évek, ami így másfél évtized távlatából visszanézve nem volt más, mint egy hosszúra nyúlt kínos pillanat az emberiség történetében. Ennek a pillanatnak a kellős közepén mutatkozott be minden idők talán legfontosabb operációs rendszere, a Windows 95, ami gyakorlatilag azzá tette a Microsoftot, ami.

Ennek tükrében már kicsit sem meglepő, hogy bárhova nézünk, gyakorlatilag csak kínos, vagy ultra kínos, esetleg hiper kínos videókat találunk az 1995 augusztus 24-én megjelent operációs rendszerről, mi pedig most kiválogattuk ezek közül a legjobbakat.

Mi a f*szom az a kék halál?

A Windows 95 már a bemutatóján összehozta a tech-történelem egyik sas józsefi értelemben vett legmókásabb jelenetét: a vicces kedvű operációs rendszer fogta magát, és se só, se beszéd lefagyott a bemutató közben, ott hagyva a közönségnek letolt gatyával az idegesen mosolygó Bill Gatest. Az emberiség pedig egy emberként kiáltott fel: "mi a f*szom az a kék halál?!"

Karácsonyra nincs Windows 95, te paraszt!

Ennek tükrében talán már a felesége által kitartott Vágási Feri sem sajnálta annyira, hogy végül nem jött össze a tízezer forint a Windows 95 operációs rendszerre, bár hogy végül mit kapott helyette karácsonyra, arra gondolni sem merünk.

A Jóbarátok legrosszabb része

Hogy miféle csodákra gondolt a Feri, azt pedig már maga Chandler és Rachel nyomzta ki a Jóbarátok exkluzív kiadásában, amiben a Windows főhadiszállásán ismerkedtek meg az operációs rendszerrel. Most képzeljük el ugyanezt mondjuk a Breaking Bad szereplőivel és Androiddal.

Amikor a Microsoft frankón megszólította a fiatalokat (yo!)

Azzal tehát senki sem vádolhatja a Microsoftot, hogy nem tartották rajta az ujjukat a popkultúra ütőerén - az más kérdés, hogy ez legfeljebb annyira volt "laza", mint amikor az ötvenes éveiben járó kapuzárásos apuka megjelenik a szülői értekezleten egy seggig letolt deszkás gatyában.

Ilyen lenne egy Windows 10-reklám, ha a Microsoft marad ezen a vonalon.

Mondjuk mi igazából azóta sem tudjuk eldönteni, hogy a Microsoft ennek a reklámnak a kiötlésénél nagyon fiatalnak nézte a leendő vásárlókat, vagy csak simán elmebetegnek.

És amikor még az Apple is a Windowst reklámozta, pedig nem is ezt akarták

Mert hogy a kínos reklámok ellenére maga a Windows 95 annyira fasza volt, hogy erre az (akkor még Steve Jobs nélkül nyomuló) Apple is csak annyit tudott visszaszólni, hogy az ő gépük meg képes futtatni a Windows 95-öt is. Ez nagyjából annyira vérszegény beszólás, mintha a BMW arra lenne büszke, hogy a kocsijukba be lehet szerelni Mercedes motort is - nem csoda, hogy Jobsot hamarosan visszahívták a céghez.

 

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Ezzel a rejtett beállítással felgyorsíthatod az androidos telefonod

További cikkeink a témában