A Jalopnik újságírójának annyi volt a bűne, hogy megrendezettnek nevezett egy Pepsi-reklámot, az őrült taxis viszont nem értett egyet vele.

Travisnek ennél a tavaly márciusi videónál szólalt meg az igazságérzete, amelyben az elmaszkírozott Jeff Gordon (mármint a Nascar-világbajnok Jeff Gordon) egy mit sem sejtő autókereskedőt vitt el egy nagyon nem hagyományos próbakörre. A csapdába esett autókereskedő kétségbeesett vinnyogása minket abszolút meggyőzött, a Jalopnik újságíróját viszont annál kevésbé, aminek hangot is adott. Na ezt nem kellett volna.

Jeff Gordon (és a Pepsi) ugyanis ezek után megkeresték a Jalopnik főszerkesztőjét, Matt Hardigree-t, és különböző (nyilván anyagi) eszközökkel meggyőzték, hogy segítsen kicsit móresre tanítani az okoskodó újságírót. Travist nem volt nehéz lépre csalni, hiszen olyan ajánlatot tettek neki, amit nem lehet visszautasítani: egy exkluzív Corvette Z06-tesztet. A pályára viszont ki is kellett jutni valahogy, és Travis – pechjére – nem szeret gyalogolni.

A beszédes taxisofőrről kiderült, hogy a jogsija nagyjából akkor járt le, amikor a Jalopnik még kósza gondolatként sem létezett, emiatt pedig kicsit túlreagálta a rendőri intézkedést. Travis reakciójára mi egy erős kilencest adunk, nem elfelejtve persze, hogy a videó az elejétől a végéig kamu, megrendezett, fake. Ha ezek után egy buszsofőrnek beöltözött Jeff Gordon elrabolna minket, arról természetesen azonnal beszámolunk.

Player Adventi Kalendárium Player Adventi Kalendárium
Támogatott és ajánlott tartalmaink

Koktélozás feszengés nélkül: ilyen Budapest legújabb komfort bárja

Vonzó karácsonyi képekkel hangolunk az ünnepre

Így ünneplik gyönyörű és világhírű nők a karácsonyt

A Player kérdése: Te szoktál magadnak ajándékot venni karácsonykor?
34% Igen, persze, szerintem teljesen normális.
66% Nekem ez fura, nem, nem szoktam.
Öt pikáns ajándékötlet a barátnődnek, ha idén kicsit felforrósítanád a karácsonyt
Hirdetés