A limitált szériás Sesto Elemento igazi pályaautó: légzsák nincs benne, viszont 2,5 másodperc alatt gyorsul százra.

Bár a hivatalos jubileumi Lamborghinire még várni kell (ami a hírek szerint egy átalakított Aventador lesz), erre a célra a Sesto Elemento is tökéletesen megfelelne. A mindössze húsz példányban gyártott autó áráról csak annyit lehet biztosan tudni, hogy valahol két- és hárommillió dollár között mozog (450–660 millió forint), így az is elképzelhető, hogy a Sesto a világ egyik legdrágább autója lesz, ha elkészül.

A Lamborghini 2013 közepe táján kezdi meg a szupersportautó gyártását, amelybe egy 5,2 literes V10-es motort szerelnek, hatfokozatú félautomata váltóval. Az 570 lóerős autó karosszériája szénszálas anyagból készül, így nem csak a legdrágább, de egyben a legkönnyebb Lambo is, tömege az egy tonnát sem éri el. A szuperkönnyű és összkerékhajtású Sesto mindössze 2,5 másodperc alatt gyorsul száz km/h-ra, a vevők pedig legfeljebb azt sajnálhatják, hogy ezt a teljesítményt közúton nem, csak a versenypályákon élvezhetik.

A Lamborghini limitált szériás kocsija igazi pályaautónak készült, légzsákot és egyéb biztonsági felszereléseket sem tartalmaz, ennek következtében sem Európában, sem pedig az Egyesült Államokban nem lehet vele közúton közlekedni. További rossz hír, hogy a Sesto Elemento mind a húsz példánya jóval a gyártás megkezdése előtt elkelt, így aki Lamborghinit akar venni a közeljövőben, annak be kell érnie a jelenlegi két sorozatgyártású modellel, az Aventadorral vagy a Gallardóval.

Tovább:
A Lamborghini, mely átesett a tűzkeresztségen
MÉH-telepi Lamborghini Kínából
Az Autó rovat legfrissebb hírei

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Katedrálisok a lóerőknek: A világ 5 legérdekesebb autógyárépülete

„Hová mehetne?” – Zak Brown megjósolta Verstappen új csapatát

Egy legelő közepére építettek villanyautó-töltőállomást Romániában, út se vezet oda

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Te tudod, mennyit keres a feleséged?
76% Igen
13% Nem
11% Nem szoktunk erről beszélni