Ez a cikk már több mint 90 napja készült. A benne szereplő információk elavultak lehetnek.

Az Apple szakított eddigi hagyományaival, és a legújabb csúcskészülékük mellett egy olcsóbb telefont is bemutattak: a műanyag burkolatú 5C több színben és várhatóan százezer forint körüli áron érkezik.

iPhone 5C

Az új készülék már megjelenésében is szakít az eddigi trenddel, hiszen a megszokott fehér és fekete színek helyett az iPod touch-hoz hasonlóan zöld, sárga, fehér, kék és piros színekben pompázik. Az 5C ezenkívül külsőre szinte teljesen megegyezik a drágább 5S-sel, de az iPhone hagyományaival ellentétben műanyagból készül, amely egy alumínium keretre épül.

A készülék a fontosabb paraméterekben szinte pontosan megegyezik az iPhone 5-tel: a négycolos Retina kijelzővel érkező telefonban egy 1,3 GHz-es, kétmagos Apple A6 processzort találunk, valamint 8 megapixeles kamerát, 4.0-s Bluetooth-t, dual-band a/b/g/n wifit és LTE-támogatást. Az Apple a tinilányokra is gondolt, így az iPhone 5C-ben újdonságként megjelenik a FaceTime HD előlapi kamera, amely gyenge fényviszonyok mellett is jó képet csinál.

A 16 GB-os modell az Egyesült Államokban két éves hűségszerződéssel 99 dollártól lesz elérhető, a 32 GB-os pedig 199 dollártól, tehát fele annyiba kerül, mint az eddigi iPhone-ok.

iPhone 5S

Az iPhone 5S színvilága is változott, az új készülék a fekete mellett arany és ezüst színekben lesz elérhető. A korábbi találgatásokból szinte semmi nem jött be, hiszen a készülék kinézetre szinte teljesen megegyezik az iPhone 5-tel, a képernyő mérete is maradt ugyanakkora, vagyis az új telóban is egy 1136X640-es felbontású, négycolos kijelzővel találkozunk.

A telefonba a 64 bites, 1,3 Ghz-es kétmagos Apple A7 processzor került integrált PowerVR SGX 544MP4 grafikus kártyával és egy M7 névre keresztelt segédprocesszorral, mely az accelerométert, a giroszkópot és az iránytűt kezeli. A telefon egyik legnagyobb újdonsága a Touch ID ujjlenyomat olvasó, melyet okosan a Home gombba építettek be.

Az 5S új, dupla LED-es True Tone vakut kapott, ezenkívül sorozatfelvételben másodpercenként tizet tud exponálni, amelyek közül a készülék automatikusan kiválasztja azt, amelyik a legjobban sikerült. A telefon immár lassított felvételt is képes készíteni, ami 720p-s felbontásnál másodpercenként 120 képkockát jelent. A 16 GB-os 5S ára az USA-ban 199 dollártól kezdődik két éves hűségszerződéssel, a 32 GB-os modellhez 299, míg a 64 GB-oshoz 399 dollárért lehet majd hozzájutni.

Magyarországon mindkét készülék decembertől lesz elérhető. Ha nálunk is feleződik az ár, akkor a 16 GB-os 5C-hez két éves hűségszerződéssel várhatóan százezer forint körüli összegért lehet majd hozzájutni.

(Fotó: Apple, Martin Hajek, Globovisión)

Hírlevél feliratkozás

Iratkozz fel a hírlevelünkre, és mi minden héten érdekes, szórakoztató sztorikat küldünk neked a világból.