A fúzióval Magyarország legnagyobb Apple Premium Reseller-hálózata jött létre: hat bolt, ötven munkatárs, bővülő termékkínálat és jobb szerviz.

Kettő plusz négy bolt az ugye hat bolt, amivel az iStyle Magyarország legnagyobb Apple Premium Reseller (APR) hálózatává válik, megelőzve a Starkinget. A fúziót a gazdasági helyzet indokolja, hiszen az APR boltok üzemeltetésével járó nem kevés költség mellett eddig kevés pénz maradt a fejlődésre, Handrás szerint például az XMS-nél eddig legfeljebb néhány hónapra tudtak előre tervezni, annak ellenére, hogy a bolthálózat 2010 és 2011 között 60%-os fejlődést produkált.

A regionálisan kilenc országban 28 bolttal jelen lévő iStyle ennél nyilván kicsit jobb helyzetben van, de a szűkös magyar piacon azért nekik sincs kolbászból a kerítés, a debreceni boltjukat például alig néhány hete kellett bezárniuk.

Az egyesülés azonnal éreztetni fogja a hatását a boltok termékkínálatának bővülésében, hiszen a két hálózat eddig eltérő termékkészlete mostantól az összes üzletben megjelenik. Ehhez kapcsolódó fontos újítás a megújult webshop, amelyben már valós időben nyomon követhető, hogy egy bizonyos termék éppen mely boltokban érhető el.

A fúzióval lehetőség nyílik az Andrássy úti szerviz fejlesztésére is, amelyben az elmúlt időben olyan új kényelmi szolgáltatások jelentek meg, mint a világgarancia vagy a raktáron lévő tartozékok, amelynek köszönhetően bizonyos sérülések esetén már a néhány napos várakozási időt sem kell kivárni. Hosszú távon pedig természetesen akár az is elképzelhető, hogy a meglévő üzletek (Duna Plaza, Westend, Aréna Plaza, Fashion Street, Mammut, Andrássy út) mellett további új iStyle boltok nyílnak Budapesten.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Ezzel a rejtett beállítással felgyorsíthatod az androidos telefonod

További cikkeink a témában