Androidos vagy? Akkor itt van néhány hasznos tanács, amivel jelentősen növelheted az elveszett vagy ellopott telefonod előkerülési esélyeit.

Az első, amit tehetünk, hogy letöltjük a telefonra a Contact Owner nevű alkalmazást, amely a képernyő feloldása nélkül, rögtön a kezdőképernyőn jeleníti meg a legfontosabb adatainkat, nevünket, e-mail címünket, így ha szerencsénk van, a becsületes megtaláló tudni fogja, hogy kit keressen.

Ha biztosra szeretnénk menni, akkor a Where’s My Droid alkalmazásra lesz szükségünk, amely a távolból is képes megtalálni elveszett vagy ellopott telefonunkat. Ehhez nincs más dolgunk, mint hogy egy másik telóról elküldjük a saját számunkra a "WMD gps" üzenetet, ezután pedig a telefonunk néhány perc alatt beazonosítja saját helyzetét, a GPS-koordinátákat, a Google Mapsen megjelenített pozícióját és a beméréséhez szükséges további adatokat pedig SMS-ben elküldi nekünk. Az sem gond, ha a telefonunk le van némítva, és nincs is látható helyen (mert mondjuk valakinek a zsebében van): ebben az esetben a "WMD ring" üzenettel tudjuk megszólalásra bírni.

Bár a Cnet videója erre nem tér ki, de azért említsük meg, hogy a telefonunk védelmére hatékony eszköz lehet egy vírusirtó telepítése is, amely azonkívül, hogy távoltartja a telefonunktól a digitális kártevőket, általában szintén tartalmaz valamilyen lopásgátló funkciót is.

Most vennél új telefont? Mondjuk, mit érdemes mérlegelni, mielőtt belépnél a boltba!

(Forrás: Cnet.com)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A Föld mélyén 50 000-szer több energia rejlik, mint a világ összes fosszilis tüzelőanyag-készlete

Miért felfedezetlen a Föld tengerfenekének 99,999%-a?

A NASA olyat tesz, amit eddig soha: élőben, a saját képernyődön nézheted végig az emberiség történelmi visszatérését a Holdhoz

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Te már vettél részt utcai verekedésben?
12% Igen, többször is.
18% Igen, volt egyszer rá példa.
70% Nem.
Megnéztük a belváros legújabb, izgalmas lakóingatlan-fejlesztését
Hirdetés