A Google Glass-szerű virtuális szemüveg a szélvédőre vetített head-up displayt válthatja ki egy futurisztikus megoldással.

A Nissan 3E-ről egyelőre nem sokat árultak el, de valószínűnek tűnik, hogy nagyjából a szélvédőre vetített head-up displayen megjelenő adatokat, vagyis az autó menettulajdonságait, navigációs adatokat, rádiócsatornát (Facebookot?) nyomja a képünkbe, emellett valószínűleg a headsetet is kiváltja – nagyjából úgy, mint a Vasember sisakja, csak annál valamivel kényelmesebben.

Melyik nap lenne jó?

A japánoknak ezenkívül is számos kérdést kéne még megválaszolniuk az eszközzel kapcsolatban, amely első ránézésre nem kicsit gátolja a periférikus látást, és az sem nyilvánvaló, mennyire lehet átlátni rajta. És persze arról se feledkezzünk meg, hogy a Google Glass vezetés közben való viseléséért éppen két hete szabták ki az első bírságot Kaliforniában, tehát az ilyen eszközök viselésének egyelőre a jogi háttere sem tisztázott még. Az ötlet mindenesetre szerintünk érdekes, a futurisztikus, háromüléses BladeGliderben ülve pedig biztosan nagyon jól állna, de kíváncsiak lennénk arra is, hogy te mit szólsz hozzá.
Támogatott és ajánlott tartalmaink

Ez volt az első fotó a csernobili atomkatasztrófáról

Napelemparkot építenek a csernobili erőmű területén

Vége egy korszaknak: Az Apple négy népszerű iPhone-t csinál ki végleg az iOS 27-tel

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Te tudod, mennyit keres a feleséged?
75% Igen
14% Nem
11% Nem szoktunk erről beszélni