Az öt méter képátlójú kültéri tévé alaphelyzetben láthatatlan, de egyetlen gombnyomásra kiemelkedik a földből és széttárulkozik.

Ma már szinte csak nevetünk a 32 colos LCD-tévéken, és vásárláskor inkább az 50 colos, vagy még nagyobb modellek után érdeklődünk. A legújabb készülékek már 80–110 colos képátlójúak, de ha nem a nappalinkba, hanem a kertünkbe – például a medence mellé – szeretnénk televíziót, akkor jelentősen nagyobb készüléket is vásárolhatunk.

A Porsche Design Studio által tervezett 201 C SEED egy 201 colos, vagyis 510 centiméteres képátlójú kültéri LED-televízió. A nagy felbontású Retina LED képmegjelenítő 16:9-es képarányú, pixelmérete pedig mindössze 6 milliméter, ami ebben a kategóriában rekordértéknek számít. A 100 000 Hz-es képfrissítés mellett nem elhanyagolható szempont az 5000 nites (464 lumenes) fényerő sem, így a tévé képét még tűző napsütésben is kifogástalanul látni.

A Porsche tévéjének nemcsak a napsütés, de a szakadó eső sem jelent problémát, mivel teljesen vízálló, ezenkívül pedig egy speciális vízlepergető réteg is található a felületén. Zuhogó esőben persze vélhetően kevesen nézünk tévét a kertben – ilyenkor érdemes a földbe süllyeszteni a hatalmas készüléket, ezt gombnyomásra megtehetjük.

A készülék tizenöt másodperc alatt emelkedik ki teljesen a rejtekhelyéről, majd újabb huszonöt másodperc kell neki ahhoz, hogy hét paneljét teljesen széttárja. A 270 fokos szögben forgatható, tizenöt hangszórós kültéri LED-televízió ára 810 ezer dollár, vagyis nagyjából 180 millió forint.

Tovább:
Műsort nem ad, de betörőket riaszt a kamutévé
3D-nyomtatásra buzdít a Nokia – Készíts saját telefonborítást!
A Tech rovat legfrissebb hírei

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A Föld mélyén 50 000-szer több energia rejlik, mint a világ összes fosszilis tüzelőanyag-készlete

Miért felfedezetlen a Föld tengerfenekének 99,999%-a?

A NASA olyat tesz, amit eddig soha: élőben, a saját képernyődön nézheted végig az emberiség történelmi visszatérését a Holdhoz

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Te már vettél részt utcai verekedésben?
12% Igen, többször is.
18% Igen, volt egyszer rá példa.
70% Nem.
Megnéztük a belváros legújabb, izgalmas lakóingatlan-fejlesztését
Hirdetés