Már csak nyolc csapat maradt, mutatjuk a negyeddöntők párosításait.

A nyolc között a legnagyobb rangadó a Brazília–Belgium lesz, mindkét csapatnak borzasztóan erős a kerete, aki itt nyer, jó eséllyel világbajnok lehet. Persze nem szabad leírni a franciákat és Uruguayt sem, előbbi Argentínát, utóbbi az Európa-bajnok Portugáliát ejtette ki a 16 között.

A másik ág abból a szempontból érdekes, hogy az igazán nagy esélyes kiesett (Spanyolország), vagy a 16 közé sem jutott be (Németország). A házigazda oroszok a horvátokkal játszanak az elődöntőért, míg a másik ágon Anglia–Svédország meccset rendeznek.

  • A világbajnokság ágrajza, a negyeddöntők párosításai. (Magyar idő szerint minden találkozó egy órával korábban kezdődik.)
Fotó: A FIFA hivatalos Twitter-oldala 

Két szünnap után, július hatodikán folytatódik a vb, az első negyeddöntő a Franciaország–Uruguay lesz.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Magyar kapusé a szezon védése Angliában

Marco Rossi szerint nagy kockázat lenne kinevezni őt hazája válogatottjának a kispadjára

A 40 éves Luka Modric még mindig úgy hagyja faképnél a védőket, mintha ez lenne a világ legegyszerűbb dolga

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Megnézted az új Peaky Blinders-filmet?
13% Igen, tetszett.
26% Igen, de csalódás volt.
24% Még nem, de megnézem.
37% Szerintem ez most nekem kimarad.
Megmutatjuk, milyen egy Audival bejárni a Dolomitok legszebb vidékeit!
Hirdetés