Nincs könnyű helyzetben a spanyol válogatott, Sergio Ramos szerint azonban a történtek még egységesebbé kell tegyék őket.

A spanyol szövetség egy nappal a világbajnokság rajtja előtt kirúgta Julen Lopetegui szövetségi kapitányt, mert a szakember a szövetség tudtán kívül megegyezett a Real Madriddal. Nem sokkal később Fernando Hierro vette át Lopetegui helyét. A hangulat meg nyilván nem éppen a legoptimálisabb a torna egyik favoritjánál.

Kezdődik a vb, közben olyan a hangulatunk, mintha temetésen lennénk.

Mondta Ramos, aki kiemelte, hogy Lopetegui mennyire fontos volt számukra, de közben azt is hozzátette, hogy Spanyolország mindenek felett áll, és Fernando Hierro alkalmas az előtte álló feladatra.

Majd azzal folytatta, hogy most a Lopetegui-sztorit le kell zárják, semmi sem változtathatja meg őket, sőt, a történtek még egységesebbé teszik a válogatottat. És továbbra is azért vannak Oroszországban, hogy világbajnokok legyenek, tudják, hogy egy ország bízik bennük.

Spanyolország a világbajnokság első rangadóján az Európa-bajnok portugálok ellen kezd ma este nyolc órától, és a történtek ellenére nálunk továbbra is Ramosék a favoritok, rájuk fogadnánk.

(dailymail.co.uk)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Szoboszlai az újabb zseniális szabadrúgásgóljával rekorder lett

Reklamált, majd pillanatokkal később szerzett egy nagy gólt a ZTE játékosa

Ronaldinhót idéző gólt szerzett a City játékosa, Guardiola azonban így is foghatja a fejét

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hétvégén indul az F1-szezon. Követed az idei bajnokságot?
25% Persze, nagyon várom már a futamokat.
14% Többnyire igen, megpróbálok minél inkább képben lenni.
17% Ha belefutok, belenézek egy-két futamba.
43% Nem érdekel az F1.