Nagyon látszik, hogy a repterek küzdenek a klímaváltozás ellen.

347 ezer tonnával csökkent a repülőterek szén-dioxid-kibocsátása. Ez a szám nem mond túl sokat, azontúl, hogy nagy, úgyhogy itt egy érzékletes példa:

ennyi szén-dioxidot nyolcmillió fa tíz év alatt köt meg.

A Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőteret üzemeltető társaság közleményében azt írta, a Repülőterek Nemzetközi Tanácsa (ACI) friss jelentése szerint 347 ezer tonnával csökkent a repülőterek szén-dioxid-kibocsátása. Az egy évvel korábbihoz képest ekkora mértékű csökkentést több mint 8 millió elültetett fa tíz év alatt lenne képes elérni. Mindez annak köszönhető, hogy a repülőterek 25 százalékkal több klímavédelmi akciót hajtottak végre.

A világon jelenleg 246 repülőtér kötelezte el magát a klímaváltozás elleni küzdelem mellett, köztük a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér is, amely az év elején, a régióban elsőként szerezte meg a karbonsemleges minősítést, azaz a károsanyag-kibocsátását teljes mértékben ellensúlyozza, nem mellesleg pedig három év alatt felére csökkentette a szén-dioxid-kibocsátását.

A repülőtér üzemeltetője önálló programot indított, hogy optimalizálja saját, illetve a repülőtéren működő partnercégek tevékenységét, és ezzel csökkentse a repülőtér szén-dioxid kibocsátását és egyéb környezeti hatásait.

Ez is érdekelhet:

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Megérkezett a nagyágyú: a CANAL+ belép a magyar streamingpiacra

Danielle jobban szereti a kutyákat, mint az embereket

Ausztrál lánnyal zárjuk a hetet

A Player kérdése: Neked bejött a négyévszakos gumi?
31% Igen, az én igényeimnek teljesen megfelel.
16% Nekem felejtős, számomra nem eléggé strapabíró.
53% Nincs tapasztalatom vele.
Téli kaland vagy életveszély? A profi hegyivezető elmondja, mire figyelj az osztrák Alpokban
Hirdetés