Végre egy pozitív vállalati rangsor, ahol nyoma sincs a Google-nek.

Az amerikai Newsweek bonyolult számítási módszerrel határozza meg a környezetvédő cégek rangsorát: vizsgálják például a bevétel és az energia-, illetve vízfogyasztás arányát, az üvegházhatású gázok kibocsátásának mértékét, a keletkezett hulladék mennyiségét és összetételét, a fenntarthatóságot. Ez alapján kijön egy zöld pontszám, ebből pedig adódik a sorrend.

Új Mercedes-Benz B 250 e. CO2 kibocsátás: 0 g/km

Shire

Az ír biogyógyszercég legismertebb terméke a figyelemhiányos embereknek szánt Adderall. 2010 óta 22 százalékkal csökkentették a papírfelhasználást, ötödével a szemét mennyiségét. 2014 óta minden észak-amerikai létesítményük szén-dioxid-semleges, és folyamatosan törekszenek arra, hogy minél kevésbé terheljék a környezetet tevékenyésgükkel.

Reckitt Benckiser Group

A brit Reckitt Benckiser Group neve jóval kevésbé ismerős, mint néhány terméke, a Calgon, a Vanish, a Scholl vagy a Durex. A cég célja, hogy 2020-ra 35 százalékkal csökkentsék a víz- és energiafelhasználást, tíz százalékkal a hulladék mennyiségét, szemétlerakóba pedig egyáltalán nem kerülne tőlük semmi.

BT Group

A londoni székhelyű telekommunikációs cég 150 országban kínál telefon-, internet és tévészolgáltatásokat. Majdnem húsz év alatt 81 százalékkal vágták vissza a szén-dioxid-kibocsátásukat. Több, környezeti kihívásokkal foglalkozó szervezet munkájában is részt vesznek.

Swisscom

A svájci távközlési szolgáltató szintén erős célokat tűzött ki, a szokásos energiafelhasználás-csökkentésen túl a régi mobiltelefonok visszagyűjtését is szeretnék minél nagyobb arányúvá tenni. A Myclimate és a helyi WWF segítségével kidolgoztak egy rendszert az energia-megtakarítás és kibocsátás értékelésére.

Essilor International

Nem is gondolnánk, hogy egy szemüveglencse előállítása 2-5 kWh energiát igényel. A világ vezető szemüveglencse-gyártója, a francia Essilor ezt az értéket tudta csökkenteni 22 százalékkal, a vízfogyasztást pedig negyvennel. Spórolnak a fogyóeszközökön, a csomagoláson, és növelik az újrafelhasználás mértékét.

Nike

A lista első közismert cége az amerikai sportszergyártó. Új üzleti modelljük a fenntartható innováció, amely során úgy akarnak az élvonalban maradni – jelenleg ők adják el a legtöbb sportcipőt és –ruházatot a világon –, hogy ne csak a környezetterhelést csökkentsék, hanem a sokszínű dolgozói kultúrával is elősegítsék az innovációt.

Unilever

Felsorolhatatlan mennyiségű terméket gyárt az Unilever a Liptontól a Knorron át a Dove-ig, világszerte jelen vannak. Ezért is sikerülhet elérniük a brightFuture nevű programjuk célját, amelyben egymilliárd ember vállalná, hogy elkötelezi magát egy jobb társadalom és a környezetvédelem mellett.

Sky

Európa vezető szórakoztatóipari cége, 21 millió ügyféllel. Médiacégként sokat foglalkoznak a pozitív környezetvédelmi üzenetek közvetítésével, a világos elsőként, 2006-ban váltak szén-dioxid-semlegessé, az Egyesült Királyságban és Írországban teljesen újrahasznosítják az élelmiszer-hulladékot, és többek között napelemekkel akarják elérni, hogy energiafelhasználásuk húsz százalékát saját maguk állítsák elő.

Siemens

A német Siemens nem csak fenntartható termékeket és megoldásokat tervez, ők szeretnének lenni az első olyan óriáscég, amely nullára csökkentené a szén-dioxid-lábnyomát, bármennyire képzavar is ez. Már 2020-ra is megfeleznék a jelenlegi brutális, 2,2 millió tonna/év értéket.

Schneider Electric

A francia multi áramelosztó és automatizálási rendszereket tervez és gyárt. Komoly pénzeket fordítanak kutatás-fejlesztésre, és elkötelezték magukat amellett, hogy áramhoz juttassák és fenntartható gazdasági pályára állítsák azt az 1,1 milliárd embert, aki erről csak álmodik.

Érdekel a környezetvédelem, a napenergia az elektromos autók és a zöld jövő? Indítottunk egy új rovatot, itt a helyed!

Ha jól akarsz keresni a jövőben is: ezek a következő évtizedek sikerszakmái

Alapvetően fontos a nyelvtudás és a számítógép legalább felhasználói szintű ismerete, de ennél azért konkrétabb tippjeink vannak.

Bőven hatmillió alatt is kapsz elektromos autót, itt a toplista

5,6 milliótól bő 40 millióig tart a lista. Megnéztük, melyek a legolcsóbb és legdrágább elektromos kocsik.

Egyre közelebb az áttörés, hogy a sivatagban termelt áram segítse Európát

Az élethez nem ideális helyszín, az életünkhöz szükséges energia megtermeléséhez viszont az lehet a sivatag.

(Forrás: Newsweek)


Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Hamarosan szó szerint beérhet az ehető Budapest koncepció

Vajon ki a nap csaja Lady Gaga születésnapján?

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés