Rekordtempóban irtják az esőerdőt Brazíliában.  

A Brazil Űrkutatási Intézet (INPE) azt a szomorú dolgot közölte, hogy

az év első négy hónapjában 1202 négyzetkilométer esőerdő semmisült meg, ami 55%-kal több, mint a múlt év hasonló időszakában, és több, mint az évnek ennek az időszakában a műholdas mérések 2015-ös kezdete óta.

A friss adatok azért különösen aggasztóak, mert az erdőtüzekkel hagyományosan együtt járó száraz időszak még el sem kezdődött, csak május végén köszönt be.

A koronavírus-járvány miatt jelenleg a szokásosnál kevesebb erdőőr dolgozik a térségben. Bár a brazil elnök, Jair Bolsonaro maga is támogatja az Amazonas gazdasági hasznosítását, de most engedélyezte, hogy katonákat vessenek be a Föld tüdejének tartott esőerdő védelmében, amit az illegális fakitermelés, a bányászat és a földművelés terjeszkedése miatt irtják.

Az amazóniai erdőirtás három súlyos következménye

Az erdőirtás és a növénytakaró változásainak hatásait akarták megérteni a kutatók.

(Forrás: MTI, fotó: Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Sokáig tartanánk Melanának az esernyőt

Minden fontos éghajlati mutató romlott az elmúlt 5 évben

15 milliárd forintnyi kártérítést kell fizetnie a Boeingnek egy áldozat családjának, aki a 737 Max hibája miatt halt meg

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Jönnek vissza a V8-as motorok az F1-be. Mit gondolsz erről?
70% Végre! Minél előbb, annál jobb!
25% Ettől nem lesz izgalmasabb a bajnokság, de ártani nem fog.
5% Szerintem rossz döntés.