A szelektív hulladékgyűjtés már nem menő – ahogy az se, hogy köszönünk vagy hogy zsebkendőbe fújjuk az orrunkat. Ez alap. A szándék viszont kevés, nem árt, ha tudod, hogy kell pontosan csinálni.

Mindannyiunknak tenni kell a környezetünkért, különben nagyon rossz világ vár ránk is, nemhogy az utódainkra. Az egyik legegyszerűbben megvalósítható cselekedet, ha szelektíven gyűjtjük a szemetet. Csak nem mindegy, hogyan.

Nagyon gyorsan tisztázzuk az elején: nem, nem öntik össze.

Most akkor összeöntik a szemetet, vagy nem?

Évek óta külön rakjuk a müzlis dobozt a sertésmájkrémétől, hogy kicsit tovább húzza a bolygó, de egyre csak azt susmogják, felesleges az egész. Tényleg az?

Ahhoz viszont, hogy az egésznek értelme legyen – azontúl, hogy megnyugtatod kicsit a lelkiismereted –, jól kell csinálnod. Nem atomfizika, de azért van néhány dolog, amire figyelned kell.

Változó, hogy külön edényben gyűjtik a papírféléket, műanyagot és fémet, vagy egyben, az alapszabályok viszont ugyanazok azt illetően, hogy mit dobhatunk a szelektívbe, és mit nem.

Papír

Kidobhatod a postaládádba gyűrt szórólapokat, újságokat, valamint füzeteket, könyveket, csomagolópapírokat, kartondobozokat. A főszabály, hogy szennyezett papír nem kerülhet a gyűjtőbe: a pizzásdoboznak csak azt a részét dobd ide, amelyik nem lett zsíros, a használt szalvéta, taknyos papírzsepi, mindenféle olajos-zsíros papír is szemét, nem újrahasznosítható hulladék. A gyerek pelenkája se ide való.

Hulladékgyűjtési értelemben nem minden papír, ami annak látszik, vagy amit annak hívunk. A hőpapírnak – pénztári blokkokat – a kommunális szemétben a helye, a műanyagot is tartalmazó papírnak – ablakos boríték, italos kartondoboz – pedig a műanyagok között, utóbbi persze kiöblítve, a megszáradt narancslevet és a poshadt tejmaradékot nem lehet újrahasznosítani.

Januártól az italos papírdoboz Budapesten nem számít papírnak

Ezért másik kukába kell dobni, mint eddig.

Nem kémiai, hanem tetristechnológiai szempont: lapíts össze mindent, úgy sokkal több fér a gyűjtőbe.

Műanyag

Minden műanyag műanyag, de nem minden műanyagot lehet újrahasznosítani. Oké, de honnan tudhatod, hogy melyiket igen? Elvileg kell lennie jelzésnek az adott műanyagon, ami segít eligazodni:

01 – PET (polietilén-tereftalát); 02 – PE-HD (nagy sűrűségű polietilén); 03 – PVC (polivinil-klorid); 04 – PE-LD (kis sűrűségű polietilén); 05 – PP (polipropilén), 06 – PS (polisztirol); 07 – egyéb műanyagok. A grafikán zölddel jelölt műanyagok újrahasznosíthatók, a pirosak nem (Grafika: Humusz Szövetség)

Tipikusan újrahasznosítható műanyag az ásványvizes és üdítős PET palack és a kupakja – letekerve kell kidobni –, általában szelektívbe valók a mindenféle samponos, tusfürdős flakonok, fóliák, szatyrok, tasakok, tejes-, tejfölös-, joghurtospoharak. Nincs szép hangja, de taposd össze mindegyiket!

Ne dobj be: szennyezett – kajamaradékos, vegyszeres, zsíros, olajos – flakonokat, hungarocellt, CD- és DVD lemezt, a padláson megtalált VHS- és magnókazettákat, műanyag játékokat, fogkefét.

Fém

A fémgyűjtőbe – ha külön nem jelölik, akkor a műanyagok közé – dobd az alumínium italdobozokat, alufóliát, fém konzervdobozokat, fém zárókupakokat, de nyugodtan dobd ide a dezodoros és borotvahabos fémflakont, meg a hajlakkét is (a csajodét, nem a tiéd).

Üveg

A házaknál kihelyezett szelektív kukákba nem szabad üveget dobni, a boltoknál lévő gyűjtőkbe, hulladékudvarokra vagy -szigetekre el lehet, sőt el is kell vinni az üveget. Persze nem mindenfélét: italos és befőttes üveget igen, ablaküveget, tükröt, üvegedényeket, villanykörtéket, neoncsövet, szemüveget, orvosságos fiolát nem.

Elemek, akkumulátor

Eljutottunk a veszélyes hulladékokig: alapvetően a szárazelem is újrahasznosul, abból lesz a savas eső. Ez annyira nem jó, úgyhogy az elemeket dobd ki a bevásárlóközpontokban, műszaki boltokban kihelyezett gyűjtőkben. Az autóakkut általában le tudod adni ott, ahol vetted, hulladékudvaron is, de van, aki pár forintot még ad is érte.

Használt sütőolaj

Egy csepp használt étolaj ezer liter élővizet képes beszennyezni. Ezért fontos, hogy ne a lefolyóba öntsd, hanem gyűjtsd össze, és add le hulladékudvarban, boltoknál kihelyezett gyűjtőben vagy egy Mol-kúton.

Izzók, fénycsövek

Áruházakban, barkács- és műszaki áruházakban is leadhatók.

Gyógyszer

Ha lejárt, vagy nincs rá szükséged, add le a patikában!

Elektronikai hulladék

Bizony, ezt is külön kell gyűjteni, akár egy régi billentyűzet, akár egy öreg mosógép. Műszaki áruházakban, hulladékudvarokon is átveszik, de azt is kérheted, hogy ha kiviszik házhoz az új gépet, a régit vigyék el. A lomtalanítás annyiból jó megoldás, hogy a háztartásodból elkerül a felesleges és/vagy rossz mosógép, hűtő stb., de környezetvédelmi szempontból nem az, maradj inkább az előbb leírt módszereknél!

Festékesdobozok

Maradt egy kis higító az üvegben, festék a vödörben, dobozban, vagy lejárt a szavatossága egy szűz dobozban? Elfér a háztartási szeméttel együtt a kukában, de nagyon nem zöld cselekedet odadobni. Veszélyes hulladék, lomtalanításkor se rakd ki, hulladékudvaron is leadhatod, de általában az önkormányzatok is hirdetnek akciót, amikor begyűjtik.

Autógumi

A legegyszerűbb, ha a régit otthagyod a gumisnál, amikor újat veszel. Ha nem, hulladékudvarokon általában leadhatod, vagy a lakossági veszélyeshulladék-gyűjtő kampányoknál is átvesznek korlátozott mennyiséget.

Építési hulladék

Ha lebontasz egy házat, úgyis konténerszám fogod elvitetni a sittet. Amikor viszont csak néhány zsáknyi építési hulladék keletkezik, akkor vagy válassz olyan szolgáltatást, amely néhány zsákért is házhoz megy, vagy vegyél építési áruházban olyan zsákot, amelynek az árában benne van az elhelyezés is. Ennek hátránya, hogy neked kell az áruházhoz cipelni. Az erdő szélére kihordani a legprimitívebb dolgok egyike.

Zöldhulladék

A legrosszabb, ha elégeted. A legjobb, ha komposztálod. A kettő között van, a jóhoz sokkal közelebb, ha olyan zsákokba gyűjtöd, amit a hulladékkezelő el is szállít.

*

Lehet, hogy hosszúnak tűnik a lista, de ha kicsit odafigyelsz, hamar rutinná válik, és egy idő után zavarni fog, ha útközben veszel egy kólát, de a dobozát nem tudod szabályosan kidobni. Ez már nagyon jó szint – ennél többet csak akkor tehetsz, ha másokat is ráveszel a szelektív gyűjtésre.

Ez is érdekelhet:

Mi történik valójában a kidobott műanyaggal?

Három üres és eldobott műanyag palack története.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Nézd meg az anyját, vedd el a lányát? Gracie édesanyja Penthouse-modell volt…

Tudományos eredmények mozdítják előre az ártalomcsökkentést

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés