Fontosnak tartják, hogy a meghatározó kulturális intézmények szemléletformálásban és példamutatásban élen járjanak, és tesznek is érte.

A Mini és a budapesti Katona József Színház kapcsolata harmadik éve tart, így már nem is olyan meglepő, hogy az új, elektromos Mini magyarországi bemutatóját a színház előterében rendezték.

Ez a cikk viszont most a Katona környezettudatos intézkedéseiről szól, amelyeket a társulat kezdeményezett, és a közös sajtótájékoztatón Máté Gábor igazgató jelentett be.

  • 2020-tól fokozatosan csökkentik és papírtakarékossá teszik a nyomtatott anyagaikat, középtávon pedig korszerű, digitális megoldásokra állnak át,
  • a társulati büfékben és a K:antinban minimalizálják az egyszer használatos műanyagokat, és biológiailag lebomló vagy többször használható anyagokkal helyettesítik azokat,
  • bevezették a szelektív hulladékgyűjtést a közönségforgalmi és az üzemeltetési terekben is.

A megújulást jelképezi az előcsarnokban felállított K: logó, amely eddig az arculatnak megfelelően piros volt, ám a Wallgo Design stabilizált, zöld mohaszőnyeggel borította be.

Kiemelten fontosnak tartják azokat a projekteket, amelyek a hulladékmentesség és a klímatudatosság népszerűsítését szolgálják, ezért csatlakoztak a 10 millió FA civil közösség egyik kezdeményezéséhez. A Hagyd élni – élni hagy alternatív karácsonyfa-formatervező pályázat célja felhívni a figyelmet az ünnepi célú fakivágás mértékére, a Katona pedig a szervezőkkel együttműködve különdíjat ajánl fel a számukra legszimpatikusabb pályamunka beküldője számára. A díjazott alkotást a tervező segítségével megvalósítják, majd december 6-án, a hivatalos eredményhirdetés másnapján, az ünnepi készülődés jegyében felállítják az Előcsarnokban mint a Katona József Színház hivatalos karácsonyfáját. A pályázat beadási határideje november 25.

(Fotók: Szokodi Bea)

Légy résen, mert épp valami fontos történik!

Napokon belül új magazint indítunk, tarts velünk a nulladik pillanattól! November elején startol a Raketa.hu, a Player-csoport jövőmagazinja, melyben veletek együtt keressük a válaszokat az előttünk álló évek nagy kérdéseire!
Kiemelten foglalkozunk az autózás/közlekedés forradalmával, az okosotthonokkal, a klímakérdéssel, megújuló energiával, a legizgalmasabb, éppen zajló társadalmi változásokkal és rengeteg termékkel és szolgáltatással, ami pillanatokon belül ránk töri az ajtót!
Ha szeretsz jó időben jó helyen lenni, kövesd be a Rakéta Facebook-oldalát, hogy azonnal tudd, ha kilőttük a magazint!

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Koktélozás feszengés nélkül: ilyen Budapest legújabb komfort bárja

A Xiaomival könnyebb az ünnepi készülődés

Így ünneplik gyönyörű és világhírű nők a karácsonyt

A Player kérdése: Nálad már beütött a karácsonyi kajakóma?
8% Naná, és nagyon keményen.
42% Igen, de menedzselhető.
50% Szerencsére nem.
Ezekkel a fotókkal sokkal jobban telik a karácsonyi punnyadás – figyelmeztetünk, nehéz lesz abbahagyni
Hirdetés