Mellékesen pedig keletkezik némi édesvíz is.

A sivatag és a növénytermesztés nagyjából egymást kizáró fogalmak. Legalábbis eddig azok voltak. A Sahara Forest Project azonban azt bizonyítja, csak a megfelelő technika hiányzott eddig.

Jordániában, a Vörös-tenger közelében egy háromhektáros területen két, összesen 1400 négyzetméteres üvegházat építettek, és nagyjából kétszer ennyi a szabadtéri termőterület. Az üvegházakat a tengervíz hűti, a napenergia segítségével a sós vizet édesvízzé alakítják, amit felhasználnak

akár évi 130 tonna zöldség termesztéséhez.

A jórészt a norvég kormány és az Európai Unió anyagi támogatásával létrejött létesítmény munkahelyeket is teremt, és bebizonyítja, hogy mostoha körülmények között is lehet termelni, méghozzá környezetbarát módon. Ha a módszer beválik – és nagyon úgy tűnik, be fog –, már a közeljövőben többszörösére bővítik a telepet.

És ezt olvastad már?
Nukleáris veszélyt jelenthet, ha az oroszok tényleg leeresztik a zaporizzsjai atomerőmű hűtőmedencéit