Mert azért van más szempont is azonkívül, hogy hideg legyen.

Ilyen a környezet védelme is. A Heineken ezért igyekszik csökkenteni a karbonlábnyomát: májusban lebomló növényi alapú poharakat vezetnek be, amivel már az idei fesztiválszezonban csökkentik a műanyag-felhasználást, a jövő évtől pedig folyamatosan fenntartható csomagolástípusokra állnak át a tervek szerint.

Négy fővárosi vendéglátóhelyen indul májusban a műanyagpohár-mentes kezdeményezés: lebomló, növényi alapú, ún. PLA poharakban kínálják söreiket.

A cég által használt közel húszfajta csomagolóanyag – az alumíniumdoboztól a papírtálcán át a rekeszig – átlagosan a vállalat karbonlábnyomának 39 százalékát teszi ki, és a költségekben is tetemes részt képviselnek.

Miért nem tér át mindenki a növényi alapú poharakra? Egyszerű a válasz. A lebomló növényi alapú poharak egyelőre három-négyszer többe kerülnek, mint a hagyományos műanyag poharak. Ezért betétdíjas rendszer lesz ott, ahol bevezetik a PLA poharakat: a fogyasztó ötven forint betétdíjat fizet érte, amelyet visszakap, vagy a fogyasztásából levonják, ha a használt poharat leadja a szelektív gyűjtés céljából a csatlakozó vendéglátóhelyek pultjaiban. A leadott poharakat aztán elszállítják, és erre szakosodott magyar hulladék-feldolgozó vállalkozásokon keresztül komposztálják, ezzel biztosítva a technológia körkörös jellegét.

(Forrás: Heineken, MTI)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Kamuzott a Temu, pénzt fizetnek vissza a magyar vásárlóknak

Megtanulunk tangózni, csak hogy felkérhessük ezt az argentin szépséget

Friss hír április végén: áramkimaradást okozott a havazás Moszkva környékén

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hogy alakul neked eddig 2026?
35% Tök jól, elégedett vagyok.
37% Semmi extra eddig.
28% A vártnál rosszabbul.