Úgy tűnik, a McLaren ezt az idényt már eltemette – jogosan –, a következőt viszont nem hajlandó.

A McLaren idén is mérsékelten fut jó szezont, mondjuk a szánalmas vergődés inkább jellemzi a csapat idei teljesítményét, ami a motornak köszönhető. A Honda nem áll a helyzet magaslatán, aminek a csapat és a pilóták látják kárát:

a McLaren az egyetlen csapat a Forma–1-ben, ami még nem szerzett pontot ebben az idényben.

Bár Fernando Alonso nagyon közel állt hozzá a Kanadai Nagydíjon, de két körrel a vége előtt a már pontszerző 10. helyről kiesett, elszállt a motor – a reakciója mondjuk zseniális volt.

Ez lehetett az a pont, amikor a wokingi istállónál betelt a pohár, Zak Brown Mclaren-főnök el is árulta, hogy a tulajdonosi körtől megkapta a felhatalmazást, hogy  megszabaduljanak a Honda-motortól, ami állítólag az idény végén meg is történik. Az új motorbeszállító minden valószínűség szerint a Mercedes lesz 2018-tól.

(Forrás: Sky Sports)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Ráhúzta egy taxis a kormányt egy bringásra az Alagút bejáratánál, aztán a kijáratnál kiszállt és elé állt

Ezt a Ferrarit igazán megcsúfították, hogy extrém körülmények között is lehessen versenyezni vele

Gyorsabb lett, mégis kevesebbet fogyaszt – kipróbáltuk a megújult Lexus UX-et

További cikkeink a témában