Nemrég bővült a Lexus kínálata az LBX városi szabadidő-autóval, és az egy mérettel nagyobb, de még mindig kompakt méretű UX sem maradt változatlan, előbb a tisztán elektromos hajtású, majd pedig a hibrid változata újult meg, most az utóbbit próbáltuk ki.

Régóta kínált már többféle méretben szabadidő-autót a Lexus, amikor 2018-ban bemutatta az UX-et, egy kompakt méretű crossovert, amivel olyan riválisoknak állított ellenfelet, mint az Audi Q3 vagy a Volvo XC40. Nemcsak a határozott élekkel szabott dizájnja kelthette fel az érdeklődést, hanem az is, hogy csakis a Toyota jól bevált hibrid hajtásával lehetett választani, akár összkerékhajtással is. Meg persze az, hogy egy kicsit alacsonyabb, és ezért sportosabb is a többi szabadidő-autónál, miközben a tökélyre fejlesztett hibrid rendszerével hatékonyabb is náluk.

Időközben tisztán elektromos hajtású változatot is bemutatott a Lexus az UX-ből, de a 300e-nek csak az európai piacon van jelentősége, és azt mondják, hogy itt is csak az eladások töredékét teszi ki. Mindenhol máshol a hibridet veszik, és még inkább venni fogják most, hogy megkapta a Lexus legújabb, ötödik generációs hibrid rendszerét. Nem olyan régen az elektromos UX újult meg, jóval nagyobb akkumulátort kapott, amivel javítottak az addig szerény hatótávon, és a töltés sebessége is nőtt. Most pedig a hibrid UX-en volt a sor.

Minden rejtve rajtam, a lényeg láthatatlan

Öt évvel a piaci bevezetése után ez már bőven egy félidős ráncfelvarrásnak számít, de ennél a japán gyártónál nem először látjuk, hogy egy modellfrissítésnél nem akarják mindenáron átszabni az autó dizájnját csak azért, hogy elmondhassák, ez már az új modell. Nem is változott szinte semmit az UX külseje, ami még mindig karakteresnek számít, és ezért szinte lehetetlen megmondani, hogy miben különbözik az idei kiadás. Az biztos, hogy a képeken látható rozébarna szín újdonság, ha másról nem, akkor erről megismerheted.

Belül már ennél több a változás, és valójában rá is fért az UX műszerfalára a megújulás.

Sokan örülhetnek neki, hogy a Lexus végre ebből a modellből is kidobta a megszokhatatlan és használhatatlan egérpados megoldást. A középkonzol tetején lévő képernyőt 12,3 colosra cserélték, amiért ugyan be kellett áldozni az oldalán lévő szép kis időmérő órát, de sokkal logikusabb fedélzeti rendszert kaptunk helyette, amit magyarul is megszólíthatsz azzal, hogy „Szia, Lexus!”, a navigációja online, és persze nem maradt ki belőle az okostelefon-tükrözés sem.

Még jobb minőségű lett az UX belseje, de ezzel eddig sem volt gondja a kompakt Lexusnak. Az anyagok kellemes tapintásúak, és az ergonómia is javult, például a korábbi váltókar helyére egy apró, kézbe illő darab került, az érintőpad helyét pedig az ülésklíma kapcsolói foglalják el. Modernebb lett a műszeregység is, az újabb Lexusokban látott 12,3 colos képernyőt kapta meg az UX is, ahol a számlapokra a minket érdeklő infókat kérhetjük le, de ezek váltogatása nem annyira gyors, mint lehetne, mélyebbre kell merülni hozzá a menüben.

Érd el azt, hogy látni hagyjam

A legnagyobb változás a lemezek alatt található, és az UX is kiérdemelte már a Lexus ötödik generációs hibrid rendszerét. A modell neve ezzel UX 300h lett, ami a korábbi UX 250h helyére lép, és ez csupa előnnyel jár, hiszen erősebb, gyorsabb és takarékosabb lett az autó, ráadásul még vezetni is jobb egy kicsit. A rendszer továbbra is egy kétliteres, négyhengeres benzines szívómotorból és egy elektromotorból áll, de a kombinált teljesítményt 184-ről 199 lóerőre növelték, a korábbi nikkel-metál-hidrid akkumulátort pedig lítiumionra cserélték.

Még érdekesebb az összkerékhajtású változat, ahol a hátsó kerekeket egy másik elektromotor hajtja. A kombinált teljesítménye ennek is 199 lóerő, de a hátsó motor teljesítményét jelentősen, 7-ről 40 lóerőre, a nyomatékát 55-ről 84 Nm-re növelték, és ennek is szerepe van a lendületes gyorsulásban és a biztosabb tapadásban. Az összkerekes UX 300h ezzel remek rajtokat tud venni, 8,7-ről 7,9 másodpercre csökkent a nulláról százra gyorsulás ideje, a könnyebb akkuval pedig csökkent a tömege, és három decivel a fogyasztása is, változattól függően 5,0-5,7 liter közötti.

Légy gyengéd, de hajthatatlan

Azt mondják, hogy jobb lett vezetni a megújult UX-et, és ezt már a Bordeaux környékén kanyargó utakon próbálhattuk ki. Az elsőkerék-hajtású változatot vezettük, és az már beszálláskor feltűnt, hogy a kategória többi szabadidő-autójához képest mennyivel alacsonyabb az üléspozíció, amitől máris sportosabbnak érezni az autót. Az eltalált rásegítésű, direkt kormányzása és az értékelhető csillapítású rugózás mellett is stabil futóműve magabiztos autóvá teszi az UX-et. Ha nem is kimondottan sportmodell, de azok közé tartozik, amiket szeretsz vezetni.

Még a hibrid rendszer továbbfejlesztése is ezt szolgálja, például azért, mert úgy hangolták, hogy az elektromotor többet szálljon be a hajtásba, és ezért nincs szükség nagy fordulatszámon pörgetni a benzinmotort.

Az UX a legjobb arcát a nyugodt poroszkáláson kívül a lendületes autózáskor adja, a rugalmassága elég meggyőző, és közben a hatékonysága is példás.

Nem mentünk lassan, jót autóztunk a borászatok és kastélyok közt vezető festői utakon, mégis 6 liter alá ment a fogyasztásunk. Kényelmes üléseivel és jó zajszigetelésével pihentető az utazás az UX-ben.

Csak egy gyenge pontja van az UX-nek, a 4,5 méteres hosszához képest szűkös utastere,

és az értelemszerűen a modellfrissítéssel sem változott. A vezetőülésben magas termettel sincs gond, és bár hátulra is be tudtam ülni, hosszabb útra azért nem ezzel az autóval indulnék. Már csak azért sem, mert a 268 literes csomagtartója egyszerűen nagyon kicsi, hiába van a padlója alatt egy plusz rekesz. Furcsa, de az eltérő formája miatt még a kínálatában az UX alá pozícionált, 4,19 méter hosszú LBX-ben is nagyobb a csomagtér.

Igazi prémiumautó az UX, amihez többféle színű belső tér közül választhatsz, és a felszereltsége is teljes, lehet szellőztethető az ülése, szélvédőre vetít a head-up display, és remekül szól a 13 hangszórós Mark Levinson hifi. A bevezető ára pedig 13 millió forinttól indul, ami már csak a fejlett hibrid hajtás és a kiváló minőségérzet miatt is megéri, ezzel a tartalommal még a nem-prémium riválisok között is megállja a helyét. Lehet, hogy eddig nem jutott eszedbe az UX, de ha olyan kompakt autót keresel, amit mintha rád szabtak volna, akkor tegyél egy próbát a Lexusszal.

Ez is érdekelhet:

Nagyobb hatótáv teszi vonzóbbá a Lexus UX 300e-t

Biztos találni olcsóbb elektromos autót, sőt olyan is van, ami többet megy el egy töltéssel. De ennyire stílusos városi elektromos szabadidő-autó nemigen létezik.

Megérkezett a Lexus, amit Európa meghódítására terveztek

Elkészült minden idők legkisebb Lexusa, ez azonban csak a méretre igaz: az LBX olyat feature-öket tud, amit csak a jóval feljebb pozícionált társai, így fogna új vevőket a japán gyártó.

Az autó, amiből kipihenten irányíthatják a világot a döntéshozók

Nemcsak új modellt, egyenesen új kategóriát hozott Európába a Lexus: az LM egy „sofőrös luxuskisbusz”, a magánrepülők mintájára fejlesztett kényelemmel, eddig csak egyedi rendelésre készült autók komfortjával.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Shaquille O'Neal kupét építtetett magának ebből az autóból

Felnőttméretű játékautót alkotott a Toyota

Nem az a meglepő, ki vezeti az F1-es kereseti listát, hanem az összeg, amit kap

További cikkeink a témában
Így élheted meg az ünnepi hangolódást egy csodás kastély birtokán itt, a szomszédunkban
Hirdetés