Nemcsak új modellt, egyenesen új kategóriát hozott Európába a Lexus: az LM egy „sofőrös luxuskisbusz”, a magánrepülők mintájára fejlesztett kényelemmel, eddig csak egyedi rendelésre készült autók komfortjával.

Krakkóra és környékére bármikor megéri elutazni, nekünk viszont most érte meg a legjobban, mert a valóban mesés Ojcówi Nemzeti Parkot a Lexus Európában most bemutatkozó, legújabb LM modelljéből nézhettük meg. Ez a rövidítés szójátékok millióihoz ad magas labdát, ezeket igyekszünk mellőzni;

az LM megfejtése luxury mover, lényegében sofőrös kisbusz, ami megnyit egy új piaci szegmenst. Az utasok innen kipihentebben szállnak ki, mint ahogy beültek, miután út közben egy magánrepülő kényelmét élvezhetik.

Az LM-hez a Mercedes V-osztálya áll a legközelebb, de ahhoz képest is nagyon másmilyen. Van egy hét- és egy négyüléses változata, az utóbbit végképp teljesen másképp képzeljük el, mint az eddigi bármilyen autós tapasztalatunkat, leszámítva az egyedi igényekre épített példányokat.

A négyülésesben a második sort egy fal választja el a vezetőüléstől és a jobb egytől, a falon lévő felső, vízszintes ablak üvege lehúzható vagy gombnyomásra tejüveggé változtatható, az alsó része pedig egy 48" UHD felbontású, ultraszéles kijelző. Elöl ettől kissé furgonos/teherautós lesz a feeling, a második sorban viszont rocksztáros/menő üzletemberes/nagyhatalmú döntéshozós.

Magyarul ennek az autónak elég határozott célcsoportja van a fentiek személyében, esetleg a jól menő családokat, a vállalati felsővezetőket csatolhatjuk hozzá a listához. Mivel ilyen autókategória gyakorlatilag nincs, az újdonság meglévő kategóriáktól (például a zászlóshajó szedánoktól) csábíthat át újdonságokra, csúcsteljesítményekre nyitott vevőket. Mert tényleg nagyon extra.

A második sorban még a Player leglangalétább szakírója is teljesen ki tudta nyújtani a lábát; az ülés masszíroz, fűt és szellőzik (még a kar- és lábtámasza is); a karfa kihajtogatható asztalkát rejt; gombnyomásra pohártartó bukkan elő; a lábtérnél italhűtő található; a világítás szöge, fényereje, és a hangulatfények sokrétűen szabályozhatók.

Okostelót idéző panellel is irányítható mindez, beleértve természetesen a klíma bütykölését, a motoros oldalsó árnyékolók és a napfénytető sötétítőinek működtetését, a zene kiválasztását, hangosítását-halkítását, na meg annak beállítását, hogy hol milyen erővel szóljon. A kisbuszokra családi autóként szoktak gondolni, de nem akarod, hogy a gyerekeid játsszanak itt. Nem is akarod elkényeztetni őket, és nem akarod, hogy kárt tegyenek mindebben. Ismét: csúcsvezetők, üzletemberek, rocksztárok autója ez.

Az LM a GA-K platform alacsony súlypontjára és rendkívül merev karosszériájára épít, és mindent a hátul utazó kényelmének rendel alá, aki valóban képes lehet dolgozni a mozgásban lévő autóban. Azért a gyakorlatban a Nemzeti Park kanyargós útjain ringatott szépen, de valószínűleg más még inkább rázott volna, és más ülés (bár ezt talán eleve fotelnek kellene nevezni) kevésbé tartott volna erősen. Minimális a zajszint is, hadd érvényesüljön a Mark Levinson 3D Surround Sound audiorendszer (a négyszemélyes változatban 23, a hétülésesben 21 hangszóróval), a vibrációt szépen elnyeli a felfüggesztés, ezért is inkább ringat a jármű.

Bár a minőségi szórakozáshoz is minden adott, az elsődleges szempont a kényelmes, pihentető környezet megteremtése volt, miután a Lexus kutatást végzett a magánrepülők gyártóival és utasaival is.

Elsőre biztosan soknak tűnik ennyi funkció vagy a hétköznapitól ennyire eltérő környezet, de amennyire az egynapos tesztből következtetni lehet, a fícsörök nagy része hamar felfedezhető, a kezelésük egyszerű, lényegében nem igényel „tanulást” vagy erőfeszítést.

Nézzük kicsit földhözragadtabban is: az LM karosszériája 5,125 méter hosszú, 1,89 méter széles és 1,94 méter magas, 19 colos kerekekkel, pontosan háromméteres tengelytávval. Ez a modell negyedik generációja (de eddig csak Európán kívül forgalmazták), formavilágát a Lexus szerint a méltóságteljes elegancia jegyében tervezték, szerintünk egy-két ponton – mint a lámpatesteknél, a hátul végighúzódó fénycsíknál és a markáns hűtőrácsnál – inkább a határozottság és a dinamizmus dominál.

Oldalról nézve szokni kell az arányokat, amennyiben a keskeny első ajtót meglehetősen hosszú oldalsó tolóajtó követi. Mondjuk ez legyen a legnagyobb baja annak, aki aztán egy gombnyomással nyitja-zárja, majd utazik benne.

Érdemes még kitérni külön is a már említett 48 colos kijelzőre: a 3840×1080 pixel többféle megjelenítési módot elbír a teljes képernyős moziélménytől a kétfelé osztott képig, amin a különböző tartalmakhoz akár egymástól független fejhallgató is használható. Kézenfekvő, hogy mindenféle kütyüvel összeköthető a rendszer, ami a hétüléses változatban kevésbé pazar formában, a tetőkonzolról lenyíló 14"-os képernyő formájában van jelen.

Mindezzel együtt mégis autóról van szó, nézzük meg kicsit a műtárgyat ilyen szempontok szerint is! Az Európába kerülő LM 350h a Lexus 2,5 literes öntöltő hibrid hajtásláncát kapta meg; a rendszer csúcsteljesítménye 250 lóerő, a csúcsnyomatéka 239 Nm, a végsebessége 190 km/óra körül van, és 8,7 másodperc alatt gyorsul százra. Az átlagos fogyasztását 7 literre teszik, mi ennél többet tapasztaltunk, amiben a Krakkó belvárosában szinte állandó dugó, plusz a környékbeli települések és az Ojcówi körüli erdők voltak benne. Nyilván hosszabb teszten volna releváns a tapasztalat.

Abszolút komfortos vezetni, még a közeli kategóriákhoz (mondjuk kisbuszhoz) nem szokott kéznek is: egyedül a méreteket kell kicsit szokni, azt is inkább városban, illetve tolatáskor a választófal üvegfelülete okozhat váratlan meglepetéseket.

Négyféle vezetési módból választhatunk (eco, sport, custom, normál), ezeket állítgatva a menetteljesítmény mellett a légkondicionálót és a futóművet is változtatjuk.

Tehát a méretei ellenére ez nem egy kirándulós, bútorszállítós kisteherautó, de azért a rend kedvéért nézzünk be a csomagtartó mögé is. A négyülésesben kettő, a hétülésesben négy 77 centis bőrönd szállítható – akár öt a harmadik üléssor ledöntésével. A csomagtér maximális mérete 1190 liter a négy- és 752 liter a hétüléses változatnál.

Az ülések nem vehetőek ki, a négyülésesnél a két hátsó előrehúzható és ledönthető, így jön ki a bő egy köbméteres hely, a hétülésesnél oldalra felhajthatóak a harmadik sor ülései.

Tér szempontjából meglehetősen kicsinyesnek érezzük, de említsük meg, hogy borzalmas mennyiségű ki-, le- és felhajtható rekesz, tároló található, bőven van hová elrejteni a titkos dokumentumokat a kíváncsi utastársak elől, már amennyiben offline tárolja ezeket az LM-mel közlekedő döntéshozó.

Biztosan fogunk még találkozni a Lexus LM-mel, ezért nem térünk ki a technikai részletek mindegyikére. Konklúzió helyett álljon itt az egyik legfontosabb, cseppet sem technikai jellegű adat, ami segíthet majd a döntéshozóknak döntést hozni: az autó ára. A négyüléses (Supreme) 57,6 millióba, míg a hétüléses (Luxury) pontosan egy tízessel kevesebbe kerül. Nem kérdés, hogy a négyüléses az egyedibb, különlegesebb, és még hely is több van benne, mármint dolognak. Ha a „tehetős család” célcsoportot nézzük, akkor pedig értelemszerűen a hétüléses a nyerő.

A Lexus hazai szakemberei 25-50 példány eladásával számolnak idén, és az érdeklődés eddig felülmúlja a várakozásokat. Az arányok 60:40 százalékban a négyüléses javára tolódnak – és lényegében ugyanilyen arányokat mondtak az európai várakozásokról is, csak más számokkal. A kontinens egészén durván ezer körüli LM-et terveznek idén értékesíteni. Más luxusautókhoz hasonlítva az egyedisége, kényelme, újdonsága és térkínálata révén egyértelműen erős alternatíva a Lexus Európába is megérkező modellje.

Ez is érdekelhet:

Limitált szériás óra készült a legújabb Lexushoz

Az óra dizájnja és az anyagai is a Lexus újdonságát idézik.

Megérkezett a Lexus, amit Európa meghódítására terveztek

Elkészült minden idők legkisebb Lexusa, ez azonban csak a méretre igaz: az LBX olyat feature-öket tud, amit csak a jóval feljebb pozícionált társai, így fogna új vevőket a japán gyártó.

Nagyobb hatótáv teszi vonzóbbá a Lexus UX 300e-t

Biztos találni olcsóbb elektromos autót, sőt olyan is van, ami többet megy el egy töltéssel. De ennyire stílusos városi elektromos szabadidő-autó nemigen létezik.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Shaquille O'Neal kupét építtetett magának ebből az autóból

Felnőttméretű játékautót alkotott a Toyota

Nem az a meglepő, ki vezeti az F1-es kereseti listát, hanem az összeg, amit kap

További cikkeink a témában
Így élheted meg az ünnepi hangolódást egy csodás kastély birtokán itt, a szomszédunkban
Hirdetés