A Red Bullmár tudja, ki(k)hez nyúljon, ha Daniel Ricciardo nem hosszabbítana.

A Red Bull bebetonozta Max Verstappent, akit (rengeteg pénzzel) 2020-ig sikerült a csapathoz kötni. Ricciardo egyelőre kivár, vagyis még nem hosszabbított, az istálló kommunikációjából pedig úgy tűnik, az ausztrál csak másodhegedűs lenne a holland mellett. Ricciardo ennek megfelelően finoman jelezte is, várja az ajánlatokat.

Chris Horner csapatfőnök, szerint a 28 éves versenyzőjük arra vár, hogy lássa, mire lesz elég az új autó. A Red Bull álláspontja továbbra is az, hogy alapvetően szeretnék megtartani jelenlegi pilótafelállásukat, de

„Mindig jó az, ha vannak opcióid. Nagyon sokat invesztáltunk a fiatal versenyzőkkel kapcsolatos programba az évek folyamán, mi pedig rendelkezünk pár nagyszerű tehetséggel a programban. Határozottan nem vagyunk híján az opcióknak.”

A Red Bull figyelmeztette Ricciardót

Nem fognak sokáig várni rá.

(Fotó: AFP)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Ráhúzta egy taxis a kormányt egy bringásra az Alagút bejáratánál, aztán a kijáratnál kiszállt és elé állt

Ezt a Ferrarit igazán megcsúfították, hogy extrém körülmények között is lehessen versenyezni vele

Gyorsabb lett, mégis kevesebbet fogyaszt – kipróbáltuk a megújult Lexus UX-et

További cikkeink a témában