Úgyhogy elvileg nem lesz jövőre Renault pilóta.

Egy újabb átigazolási kérdésre kaptunk választ a mai napon, ugyanis azok, akik azt hitték, hogy Valtteri Bottas a Renaulthoz fog igazolni 2017-re, azoknak nem lett igazuk. A finn pilóta két extra évet firkantott alá a jelenlegi csapatával, a Williamsszel.

Habár nem volt semmi előjele a szerződésnek, az Auto Bild és a Speed Week is biztosan állítja, hogy az aláírás megtörtént, és még 2 évig fog a csapatnál versenyezni a fiatal tehetség. A források szerint ez egy elég rossz hír Felipe Massának, aki így elveszítheti az ülését, mert a pletykák szerint Jenson Button vissza szeretne térni a volt csapatához. A csapatfőnök nem nyilatkozott a kérdésről, de helyettese szerint pedig még nem döntöttek el semmi konkrétat.

„Úgy gondolom, hogy nagyon boldogok lehetünk azzal a munkával, amit Felipe és Valtteri tett a csapatért az elmúlt időkben – nyilatkozta a csapatfőnök-helyettes, Claire Williams. – Tudom, hogy mindenki arra vár, hogy mi is nyilatkozzunk a pilótakérdésben, ahogy ezt még más csapattól is elvárják, de még nem 100%-ig biztos a felállásunk. Nem vagyunk még teljesen biztosak a kérdésben, de reméljük, hogy hamarosan bejelenthetjük.”

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Ezt a Ferrarit igazán megcsúfították, hogy extrém körülmények között is lehessen versenyezni vele

Gyorsabb lett, mégis kevesebbet fogyaszt – kipróbáltuk a megújult Lexus UX-et

Még több erő és luxus a Land Rover Defenderben

További cikkeink a témában