Hiénák az éjszakában - Ezekkel a tenyérbemászó módszerekkel húzzák le a budapesti taxishiénák az utasokat

A taxishiénák viselkedésénél csak az tenyérbemászóbb, amit a probléma megoldásáért felelős hatóság csinál. A helyzet hétvégén a legrosszabb. Hiénák után kutatva belenéztünk az éjszakába, 14 és fél kilométert tettünk meg kilenc perc alatt a belvároson keresztül, de végül egy Keleti pályaudvar melletti romos bérház udvarán kötöttünk ki.

Szeptember 24., szombat, éjjel 3 óra.

- Jó estét! El tudna vinni erre a címre? - lépek oda a Deák Ferenc téren a taxidroszton várakozó Fiat Stilo sofőrjéhez, kezemben egy cetlit lobogtatva, amire a Móricz Zsigmond körtér 13. szám van felvésve jó nagy betűkkel. Bólint, és a következő pillanatban már a Károly körúton robogunk a Kálvin tér felé.

A Szabadság híd előtt, nagyjából félúton, lopva a taxiórára pillantok. 1700 forintot mutat, de nem szólok egy szót sem. A Móriczra érve fékezés nélkül továbbhaladunk a 13-as szám előtt, aztán a tér végénél befordulva lassan végigdöcögünk a kis macskaköves utcán, amiről a körtér a nevét kapta. Az utca végére érve a taxis lelassít, majd tétován felém fordul.

- Merre?

- Itt jó lesz, köszönöm. Mennyivel tartozom?

- 4630 forint lesz - mutat a taxiórára.

- Nem értem - fordulok felé. - Hiszen legfeljebb három kilométert jöttünk, az 450 forintos alapdíjjal és 280 forintos kilométerdíjjal számolva...

- Dehogyis, legalább hat kilométer volt - vág közbe -, és éjszaka dupla árak vannak - folytatja olyan hangon, mintha éppen egy gyereknek próbálná elmagyarázni, hogy kettő meg kettő az nyolc.

- Még mindig nem értem - ingatom a fejemet a telefonomra mutatva. - A Google Maps szerint csak három kilométert jöttünk.

Ettől zavarba jön. Ostoba arckifejezése elárulja, hogy nem nagyon számított rá, hogy egy turista tisztában van azzal, milyen messze van a Móricz a Deáktól, pláne nem a Budapesten érvényes hatósági árszabással. A nyomaték kedvéért kinyomtatja a bizonylatot, és a kezembe nyomja.

- De hát itt az áll, hogy 14,4 kilométer volt az út, a viteldíj pedig 280 forint kilométerenként - mutatok rá a cetlire, ami szerint 14 és fél kilométert tettünk meg kilenc perc alatt, a belvároson keresztül. A zsarukat biztosan érdekelné az ügy.

A sofőr megroppan a tények súlya alatt. Erre már nem tud mit válaszolni, ezért lemondóan megkérdezi, hogy én mennyire gondoltam.

- 1800 forint - vágok rá egy megközelítőleg reális árat, aztán fizetek, és bevágom magam mögött a taxi ajtaját.

Az éjszaka urai

Járhattam volna sokkal rosszabbul is. Idén nyáron a média valósággal zengett a pofátlan taxishiénák "túlkapásaitól", akikről csak a szalagcímeket olvasva is egészen lesújtó kép alakulhat ki az emberben:

Az esetek közös vonása, hogy az áldozatok nagyrészt külföldi turisták voltak, a sofőrök pedig nem a hatósági engedéllyel működő, nagy taxitársaságokhoz tartoztak, így amikor eldöntöttem, hogy cikket írok a taxishiénákról, két dolgot előre kikötöttem: csak olyan taxiba ülök be, amelyiken nincs rajta valamelyik taxitársaságnak a logója, a sofőrökkel pedig angolul kommunikálok, hadd higgyék, hogy én is csak egy buta turista vagyok (ezeket a párbeszédeket a cikkben magyarra fordítottam).

A feladat még így sem tűnt egyszerűnek, én legalább is naivan hittem benne, hogy hiénát fogni Budapesten nem olyan könnyű, mint ahogy sokan elképzelik.

- Ehhez elég sokat kell majd taxiznom,

- vezettem fel árnyaltan a téma pénzügyi vonatkozásait egy szeptember elején tartott szerkesztőségi meetingen, de utólag visszagondolva akár azt is mondhattam volna, hogy "a Télapó is illegálisan megy be a házakba, mégsem betörő", az sem lett volna sokkal nagyobb hülyeség.

A kísérlet végül korábban befejeződött, mint vártam, és egyáltalán nem kellett sokat taxiznom, ugyanis az első héten

7-ből 7 taxis próbált meg lehúzni.

Hétköznap kicsit visszafogottabbak. Ilyenkor még az is előfordult, hogy a sofőr csak ötszáz forintot csapott rá a 2200 forintos viteldíjra, igaz, ez volt az egyetlen eset, amikor nem próbáltak meg legalább a rendes ár duplájával lehúzni. A gátlástalan, a vadkapitalizmus legszebb éveit idéző tébolyult verseny az utasok pénzéért viszont hétvégén veszi kezdetét, amikor a budapesti utcák megtelnek hiénákkal: az ügyesebbeknek sikerül befurakodniuk valamelyik taxidrosztra, de vannak olyanok, akik erre is magasról tesznek, és egyszerűen felparkolnak az Astorián a buszmegálló előtti járdára. Az éjszakában zavartalanul portyázó hiénák a saját, belső törvényeik szerint annyi pénzt kérnek el egy útért, amennyit akarnak vagy tudnak, az "éjszakai fuvardíj" pedig gyakrabban hangzik el a szájukból, mint szentmisén az ámen.

Hungarikum: a pofátlan taxissal üvöltő turista

A legdurvábban a népszerűbb éjszakai szórakozóhelyek előtt megy a lehúzás, a romkocsmából kitántorgó, merevrészeg turista a hiéna természetes prédája.

- Éjszakai viteldíj van - mondta az a taxis is, akit az Instant előtt (a bejárattól jó tíz-tizenöt méterre, az Andrássy felé) kérdeztem meg hajnali öt körül, hogy el tudna-e vinni a Duna Plazáig. A fószer két fejjel magasabb volt nálam, és olyan unott pofával támasztotta a kocsija oldalát, mintha éppen a temetését várná. Ő amúgy

7000 forintot akart elkérni egy olyan útért, ami a hatósági ár szerint kereken kétezerre jött volna ki.

- Nem is tudom, ember - vontam meg a vállam -, inkább fogok egy buszt.

Ettől egy pillanatra gondolkodóba esett, én pedig kihasználva a lehetőséget, gyorsan sarkon fordultam.

- Akkor mennyit fizetnél érte? - kiáltott utánam, de biztos voltam benne, hogy ötezer forintot nem tudnék lealkudni, ezért úgy tettem, mintha meg sem hallottam volna a kérdést.

Éjszakai díj persze nem létezik; és nem csak a hatósági árszabás szerint, de a hiénák megbuherált taxaméterében sem. A kilométerdíj náluk is ugyanúgy 280 forint, mint bármelyik tisztességes taxisnál, csak éppen a kilométer-számláló pörög úgy, mintha nem lenne holnap.

Általában háromszor-négyszer akkora távolságokat mér, mint a valójában megtett út.

A pofátlan csalás ugyanakkor nem ér véget a taxióra túlpörgetésével. Csalnak a számlával is, amit hét esetből csak egyszer kaptam, és ami nélkül a becsapott utasnak esélye sincs később a fogyasztóvédelemhez fordulni. És csalnak a drosztokkal is, amit rendszerint engedély nélkül használnak, azt a benyomást keltve a turistában, hogy "legális" taxival fog utazni.

Taxishiénák a Deák tér egyik taxidrosztján

Ki a hunyó?

Az utazni vágyók nagyüzemi lehúzására specializálódott gépezet olyan fülsiketítő lármával zakatol a belvárosban, aminek azonnal a környékre kéne csalogatnia az összes ambiciózus, a munkahelyi ranglétrán feljebb kapaszkodni vágyó hatósági ellenőrt, akiknek semmi más dolguk nincs, mint hogy alkonyat után kinyújtsák a kezüket valamelyik forgalmasabb kereszteződésben, és a taxishiénák úgy tapadnak a tenyerükre, mint legyek a légypapírra. Mivel a taxisokat folyamatosan ellenőrzik, ez felveti a kérdést, hogy

Bár kielégítő választ erre nehéz lenne adni, de a helyzetért felelős szervekkel folytatott hetekig tartó levélváltások alapján röviden a következő a tényállás: az illetékes hatóságok természetesen minden erejükkel azon vannak, hogy felszámolják ezt a tarthatatlan helyzetet, és egy olyan világban, ahol látványos statisztikák lobogtatásával és hangzatos kijelentések ismételgetésével ki lehetne pucolni a várost, már minden bizonnyal elsöprő győzelmet arattak volna a taxishiénák szedett-vedett seregei felett.

A Budapesti Közlekedési Központ például nagyon szexi statisztikákat tudott nekem mutatni arról, hogy idén szeptemberig 2882 ellenőrzést végeztek, aminek során 1737 jogsértést megállapító jegyzőkönyvet vettek fel. Az már más kérdés, hogy

ezek alapján a jegyzőkönyvek alapján alig büntettek meg valakit.

Ez mondjuk nem a BKK hibája, hiszen ők legfeljebb a droszthasználati engedélyt vonhatják meg a taxisoktól, ami annyit ér, mint halottnak a csók. A legtöbb, amit tehetnek, hogy a jegyzőkönyveket továbbküldik a hatósági jogkörrel rendelkező szerveknek, ami lehet a rendőrség, a fogyasztóvédelem, az Adatvédelmi Hatóság, a NAV, az esetek döntő többségében pedig a Nemzeti Közlekedési Hatóság, amely idén 810 ilyen jegyzőkönyvet kapott a BKK-tól.

Az NKH-nak küldött jegyzőkönyvek alapján első fokon a Fővárosi Kormányhivatal Forgalmi Osztálya (mint általános hatáskörű közlekedési hatóság) jár el, amely idén 57 esetben szabott ki közigazgatási bírságot. A 810-hez képest nem sok, de ők legalább keményen büntettek, a kiszabott bírságok teljes összege meghaladta a húszmillió forintot.

Kreatív: 450%-os áremelés szigszalaggal (Fotó: Nem ülünk többé budapesti taxiba/Facebook)

- Ellenőrzik-e, hogy a megbüntetett taxisok valóban befizették-e a kiszabott bírságot? - tettem fel nekik a kérdést a következő levelemben, de mint később kiderült, teljesen fölöslegesen. Metál Zoltán, az Országos Taxis Szövetség elnöke szerint ugyanis a taxisok büntetése nem a kormányhivatalnál, hanem a másodfokon eljáró Nemzeti Közlekedési Hatóságnál bukik meg, ami

Őket is megkérdeztem, hogy hány esetben szabtak ki büntetést, de csak azt a választ kaptam, hogy a levelemet illetékességből továbbították a Fővárosi Kormányhivatalnak. A következő levelemre, amiben azt firtattam, hogy ezek szerint ők nem illetékesek-e,

egyszerűen nem válaszoltak.

Hiába nyugtatott meg tehát a Fővárosi Kormányhivatal, hogy a jogerőre emelkedett bírságkövetelések teljesítését nyomon követik, ha a bírságkövetelések a Közlekedési Hatóság "jószívűsége" miatt nem is nagyon emelkednek jogerőre.

Nem volt több szerencsém a rendőrség megkörnyékezésével sem, ahol azzal ráztak le, hogy nem vezetnek statisztikát, így válaszolni sem tudnak arra, hogy hány esetben büntettek.

Az elveszett Kft. nyomában

Az állami szervek mosakodásban jóval profibbnak bizonyultak, mint a helyzet megoldásában, így a véget nem érő levelezésekkel párhuzamosan próbáltam más úton megközelíteni a problémát. A szombati utazást követő napon megkerestem a bizonylaton feltüntetett Best Regards Kft.-t, amelynek a telefonszámát ugyan sikertelenül próbáltam kideríteni, de a nyilvánosan elérhető cégadatokból legalább az e-mail címüket sikerült megtudnom.

- tettem fel nekik a kérdést, miután dióhéjban vázoltam az előző este történéseit, de választ hetek múltán sem kaptam. Célravezetőbbnek tűnt személyesen felkeresni a cég VII. kerületi székhelyét, ami a cégadatok szerint a Keleti pályaudvar melletti egyik kis utcában található.

A helyszínen hatalmas, szürke bérház fogadott, ránézésre még a Horthy-korszakban épülhetett. A kaputelefonon nem találtam Best Regards Kft.-t, így jobb híján becsöngettem ahhoz a számhoz, ahol a cégnek lennie kellene. A kaputelefon szakaszos sípolással jelezte, hogy kicsöng, de a másik oldalon senki sem szólt bele. Néhány percig toporogtam a szemerkélő esőben, és a ház előtt elhaladó járókelőket figyeltem, hátha valamelyikük éppen hazaérkezik, aztán végre valaki belülről kinyitotta a kaput, én pedig gyorsan besurrantam.

Hűvös, émelyítően dohos levegő csapott meg, ahogy beléptem a kriptahangulatú folyosóra. Az ütött-kopott, erősen lepusztult házban a legtöbb ajtó felől már hiányoztak a számok, de végül a belső udvaron átvágva, a bejárattal átellenben sikerült megtalálnom a keresett lakást. Kft. tábla sehol, csengő sehol, a lelakatolt vasrácsból és a behúzott szúnyoghálós ajtóból pedig nyilvánvaló volt, hogy senki sem tartózkodik odabent. Kifelé menet észrevettem, hogy a postaládát régen nem ürítették, mintha egy ideje nem is lakna már itt senki.

Kezdett világossá válni, hogyan létezhet még mindig (legalább is papíron) a Kft. annak ellenére, hogy

a cégadatok szerint legalább tizenegy végrehajtási eljárás indult ellenük az elmúlt években.

A következő napon sikerült kiderítenem a Kft. egyik tagjának az elérhetőségét is, akitől megkérdeztem, hogy létezik-e még egyáltalán a cég, de ez megint csak zsákutcának bizonyult: "5 éve nem veszek részt semmilyen módon a Kft. működésében, ezért nem tudok Önnek információval szolgálni a céggel kapcsolatban." - állt a tömör válaszlevélben, ami után feladtam a további kutatást.

Az új remény

Néhány nappal később éppen a jegyzeteimet lapozgattam az íróasztalomnál, hogy megpróbáljak valami értelmet találni ebben a sehova sem vezető történetben. - Micsoda tipikusan magyar sztori - dőltem hátra bosszúsan a székben. - Az egész itt történik mindenki szeme előtt,

minden feltétel adott a probléma megoldásához, mégsem tesz senki semmit.

Bár a nyári incidensek után Tarlós István, Budapest főpolgármestere ígéretet tett rá, hogy felülvizsgálják a fővárosi taxisrendeletet, de az eddigiek alapján nekem úgy tűnt, hogy a bajok nem annyira a rendelettel vannak, mint inkább azzal, hogy az abban foglaltakat senki sem tartatja be a taxisokkal.

Ekkor megcsörrent a telefonom. A vonal túlsó végén a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium képviselője volt, akiknek előző nap írtam egy levelet, hogy a taxisok ellenőrzésének tervezett centralizációjáról érdeklődjek - ezt szintén nemrég jelentették be. Mint kiderült, nem annyira centralizációról van szó, hanem egy különálló, a Közlekedési Hatóság részeként működő szervezetről, ami a Közlekedési Hatóság jogosítványaival rendelkezik. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy

ők végzik az ellenőrzést, viszont a BKK ellenőreivel ellentétben jogsértés esetén büntethetnek is.

A szervezet állományának kiképzése jelenleg is zajlik, és a minisztérium tervei szerint valamikor jövő év elején áll fel.

- Ez jól hangzik - dünnyögtem a telefonba, bár tudtam, hogy a médiában csak "taxiskommandó" néven emlegetett szervezetet eredetileg nem a hiénák ellen hozták létre, hanem hogy hatékonyabban tudjanak fellépni az Uberrel szemben. Az elmaradhatatlan hurráoptimista hozzáállás és a hangzatos kijelentések szerint persze minden tökéletes lesz, de egyelőre kérdéses, hogy az Uber kiűzése után maradt-e szándék arra, hogy a felálló szervezet kapacitásait a hiénák megfékezésére fordítsák.

A Közlekedési Hatóságnak eddig nem okozott problémát, hogy büntetés nélkül szélnek eresszék a lebukott taxisokat, így csak abban reménykedhetünk, hogy az új szervezet ezt a "jogosítványt" nem örökli meg tőlük.

(Nyitókép: Kovács Tibor/Mr. Tibowsky)

Player Autószalon

Legfrissebb

Füst, Fény, Hollywood

Magasélet

Tech
Tech
Tech
Highlife
Highlife
Highlife
Otthon
Otthon