Szerelemautó lett az új Citroën C3

Mi legalábbis rögtön beleszerettünk. Akibe pedig szerelmesek vagyunk, annak megbocsátjuk, ha nem tökéletes.

Van ugye a nőt és autót sosem adunk kölcsön elv, de Dani barátom és én utóbbit vitatjuk. Ő bő tíz évvel ezelőtt Citroën CX-szel járt, én E30-as BMW-vel, nem épp járműipari rokontermékek, viszont karakteres, szerethető autók, ezért időnként néhány napra cseréltünk. Dani élvezte a hátsókerék-hajtást, a németesen racionális, mégis élvezetes technikát, én pedig tekergettem az egyküllős kormányt, billenőkapcsolóval indexeltem, gombbal fékeztem, a hónom alatt állítottam a hangerőt, miközben tovalebegtem az aszfalt fölött.

Dani azóta vett magának tisztességes német veteránt, én csak majdnem vettem egy Peugeot 205 kabriót, a Citroën pedig végre ismét kezd ismét egyedi, szerethető autókat gyártani. Tulajdonképpen furcsa, hogy az autógyártók jó része nem erre halad, amikor egy vicces formai megoldás, egy ötlet, egy különleges funkció semennyibe nem kerül egy tökéletesre tervezett és megépített futóműhöz, csodás motorhoz vagy a luxusextrákhoz képest, a vevők jó része ráadásul azt sem tudja, hol hajt az autója, de rajong érte, ha vannak rajongnivaló részletei.

Az új C3-as bármelyik autógyár számára jó irány lenne, hogy épp Citroën, csak plusz örömforrás: visszajön valami, ami jó volt. Kisautóknál bátrabban lehet játszani a formával, mint a nagyoknál, de ez így is szép munka:

Bájosan buci, de nem drabális orr, a vagány, alacsony, de széles dísz-hűtőmaszkot folytató csíklámpák, alatta ovális fényszóró, megfelelő arányú alsó műanyagozás, hogy kicsit terepesebbnek tűnjön a C3, mégse legyen paródia vagy torz C4 Cactus-kicsinyítés, oldalt az elvileg funkcionális, kis mérete miatt viszont főleg dekorációként hasznos Airbump, okosan elválasztott kétszínű fényezés…

Külsőre a C3 telitalálat, ráadásul sikerült úgy megalkotni, hogy ne tűnjön női autónak – amivel amúgy nincs baj, leszámítva a férfivásárlók egy részének elmaradását –, és jól titkolja közeli rokonságát a Peugeot 208-cal. Az emberek megnézik, a fotózásnál többen odajöttek, ami azért nem gyakori a Mustang szintje alatt.

Kiábrándító lenne, ha ebben a karosszériában átlagos autóbelsőt és uncsi egyen-műszerfalat találnánk. De nem – és állítom, hogy mérhető hányadú vásárlónak ennyi elég is a megrendeléshez, ha megígérik nekik, hogy azért a kocsi járóképes is lesz. A nagy üléseket nem muszájból vonták be valami szövettel, hanem dizájnlehetőségként élték meg és használták ki: már az érdekes csíkos textil is több lett volna, mint amit sok konkurens megtenne, de még itt vannak az egyszínű szürke és egyszínű fekete részek, hozzá a sárga cérna, a hangsúlyozott oldaltámaszok… Mellesleg tényleg kifejezetten kényelmes.

Utoljára Trabantban húztam magamra az ajtót bőröndfogantyúval – csak ennél nem érzem, hogy hamarosan le fog szakadni –, fölötte textil, afölött az Airbumpra utaló mélyedések, alul világos belsejű ajtózseb – vagy nagyon rossz, vagy nagyon jó, ha egyetlen ajtóról ennyit lehet írni egy tesztben, ez pedig egyáltalán nem a rossz eset.

Aztán ott van még a műszerfal: a sebesség- és fordulatszámmérő, illetve a benzinszint- és vízhőfokjelző hagyományos, középen viszont ott a kijelző, a középkonzol monitora kiemelkedik ugyan a síkból, mégis integrált eleme az egésznek, a légbeömlők játékosak, a végigfutó textilbetét a sárga függőleges díszvarrással pedig a stílus maga. Nem drága dolog ez, nem is akar annak tűnni, a műanyagok úgy kopognak, mint Poltergeist, csak épp süt az egészből, hogy nem akarták egy fröccsöntéssel letudni a feladatot.

Ha valaki garázsdísznek venné a C3-ast, eddig elég is volt olvasni, vegye meg, nézegesse, szeretni fogja. Aki viszont autóként is használná, talán érdeklődik, annak hogy felel meg a kis Citroën. Kobaltkék-fekete tesztautónkat egy 100 lóerős 1,6-os BlueHDi hajtotta. Kellő dinamikával, de nem sportosan, ami egyáltalán nem baj, mert a futóműve is inkább a kényelmes haladást szereti, nem a kanyargást vagy a rossz utakat. A váltó legnagyobb erénye, hogy egyik fokozatból a másikba lehet kapcsolni vele, nem kis dolog, aki viszont ebben is az élményt keresné, az inkább ne keresse. Míg elöl teljes a kényelem, hátul jobb, ha az utasok kisebbek az átlagnál, és csak remélhetjük, hogy a bőröndméretük is egyenesen arányos a testmagasságukkal, mert 300 liter bepakolása után nincs tovább.

Az oly sokat emlegetett szerethetőséghez 2017-ben jó, ha hasznos felszerelések sora szerez örömöt a tulajnak. A C3 már a hárommilliós alapárért is ad tempomatot, sávelhagyás-figyelmeztetőt és táblafelismerőt, 15-ös dísztárcsákkal és egyszínű fényezéssel, főleg pedig Airbump és bőröndfogantyúk nélkül viszont messze nem az a hatás, mint amiért a tesztautónál rajongott mindenki. A dízelmotoros, alaposan kibélelt példány túllépte az ötmilliós határt, cserében többek között hétcolos érintőképernyőt, Bluetooth-t, automata klímát is kapott (az Airbump, a fogantyú, a pirosban, fehérben és feketében is választható tetőszín mellett), valamint a 94 ezer forintos, belső visszapillantó mögé épített GPS-modulos fedélzeti HD-kamerát 16 gigás tárral.