Még a tavasszal mutatta be új sportkupéjának prototípusát a Mazda, és eddig izgatottan vártuk, hogy tényleg gyártásba kerül-e. Most kiderült, hogy igen, és jövőre hozzánk is jön az RF.

Az előző generációs MX-5-ből is volt keménytetős változat, ám ott a kupé-kabriók hagyományos megoldását használta a Mazda. Az egész tető eltűnt a fedél alatt.

Az új, negyedik szériából azonban ennél is izgalmasabb változatot mutattak be idén tavasszal New York-ban: az MX-5 RF igazi kupéformájú külsőt kapott, ami mégis nyitható.

Már az is varázslat, ahogyan a háromrészes tető hajtogatódik, majd az utasok feje fölötti rész eltűnik az autó hátuljában, így a targatetős MX-5 is a kabriózás élményét adja.

A rajongók mostanáig izgulhattak, hogy tényleg gyártásba kerül-e az RF kivitel, de a gyártósorról érkezett képek bizonyítják, hogy a kívánságok meghallgattattak.

Jövőre Észak-Amerikában és Európában, tehát nálunk is forgalmazzák majd az új kivitelt, ami azt jelenti, hogy máris megvan 2017 egyik legjobban várt álomautója.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Ezt a Ferrarit igazán megcsúfították, hogy extrém körülmények között is lehessen versenyezni vele

Gyorsabb lett, mégis kevesebbet fogyaszt – kipróbáltuk a megújult Lexus UX-et

Még több erő és luxus a Land Rover Defenderben

További cikkeink a témában