Az S-osztály Coupé talán nem a legkedveltebb alap a tuningcégek között, pedig sok lehetőség van benne, amit a Fostla alkotása is bizonyít.

A matt kékre fényezett luxuskupét leültették és 22 colos kerekekkel szerelték fel, de biturbó V8-as motorja sem maradt érintetlen. 585 lóerős teljesítményét 740-re növelték, és még meggyőzőbb, hogy a legnagyobb nyomatéka 1200 Nm lett, így 3,5 másodperc alatt gyorsul százra. Az ízléses tuning 25 ezer eurós ára pedig már nem is tűnik olyan soknak az alapautó 217 ezer eurós árához képest.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Ráhúzta egy taxis a kormányt egy bringásra az Alagút bejáratánál, aztán a kijáratnál kiszállt és elé állt

Ezt a Ferrarit igazán megcsúfították, hogy extrém körülmények között is lehessen versenyezni vele

Gyorsabb lett, mégis kevesebbet fogyaszt – kipróbáltuk a megújult Lexus UX-et

További cikkeink a témában