Eleget csigázta már az érdeklődésed a McLaren az új Super Series sportautója bemutatójával. Genfben végre leleplezték a 650S és társai utódját, és nem is okoztak csalódást, már ami a menetteljesítményeket illeti.

Sokszor sokféle előzetest közölt már új sportkocsijáról a McLaren, éppen ideje volt, hogy lerántsa a leplet a Super Series második generációjáról. A 650S utódja a 720S nevet kapta, és bár nem ez a legszebb sportautó, amit valaha láttunk, de a formája mindenképpen emlékezetes. A pandaszemes lámpákat, amiről biztosan felismered, még szokni kell, egyébként az áramvonalas forma a P1-ét idézi.

A korábbi 3,8 literes motort egy új 4 literes, biturbó V8-asra cserélték, ami már 720 lóerős teljesítményre és 770 Nm nyomatékra képes. A szénszálas anyagból készült vázra épített sportkocsi így 2,9 másodperc alatt sprintel százra és 7,8 alatt van meg neki a kétszáz, ami azt jelenti, hogy az elődje legkihegyezettebb változatánál, a 675LT-nél is gyorsabb. A végsebessége 341 km/óra.

Hallgasd csak!

Belül is igényesebb lett elődjénél a 720S, hiszen szinte mindent bőr vagy Alcantara borít be. A műszerfal érdekessége a behajtható műszeregység: alapállapotban a számlapokat egy nagy színes képernyő helyettesíti, de ha nincs szükség ennyi információra, akkor a monitort be lehet hajtani a műszerfalba, és a helyét egy keskeny kijelző veszi át.

A 720S pedig még csak a kezdet, hiszen a Super Series családja bővebb lesz, mint eddig valaha. A kupé után várhatod a Spyder bemutatóját, és a 675LT nyomán jöhet egy még izgalmasabb kivitel is, több mint 720 lóerős teljesítménnyel.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Ezt a Ferrarit igazán megcsúfították, hogy extrém körülmények között is lehessen versenyezni vele

Gyorsabb lett, mégis kevesebbet fogyaszt – kipróbáltuk a megújult Lexus UX-et

Még több erő és luxus a Land Rover Defenderben

További cikkeink a témában