Ha másból nem, hát a Belga együttes Dugóban című dalából is tudhatjuk, hogy a Qashqai olyan autó, amellyel kapcsolatban sokakban élnek negatív sztereotípiák. Bevallom, én is közéjük tartozom. Azt gondoltam, hogy az ilyen városi terepjárók (már a maga a név is egy önellentmondás) értelmetlenek, és semmi másról nem szólnak, mint valamiféle létező vagy nem létező fóbia ellensúlyozásáról. Egyszóval az egész autó, úgy ahogy van, egy baromság.

Ezekkel a súlyos előítéletekkel pattantam be a Nissan Qashqaiba, és ezek az ellenérzések és olyan 50 méter haladás után megkérdőjeleződtek bennem, majd 80 méter táján eltűntek, és 200 méter után már a legjobb haverok voltunk. Rám senki sem mondhatja, hogy prekoncepciókkal ülök be az autóba – vagyis igen – de ezek a meggyőződések felülírhatók.

Ezt az autót ugyanis könnyű szeretni.

Paradox módon azonban nem azért kedveltem meg, amilyennek tűnik. Nem lettem hirtelen a túlméretezett, tekintélyt parancsoló, dagályosan felpuffasztott SUV/Crossover rajongója. A magyarázat a vezetési élményben rejlik, ezt az autót ugyanis olyan könnyed élmény vezetni, mintha kategóriákkal kisebb autóban ülnénk.

Könnyen lehet vele manőverezni, gyorsan reagál, fürge, a legkisebb kormánymozdulatokat azonnal végrehajtja, lendületes, dinamikus. Ha az ember odalép a gázpedálra, azonnal megugrik.

Ránézésre elefánt, vezetési élményre gepárd.

És ez olyan meglepetés volt, amivel a Qashqai azonnal megvett magának. Már sejtettem valamit abból, hogy ez egy jó autó lehet, amikor a közismerten autómániás és durván kritikus főnököm azzal adta át az autó, hogy az „kellemes”. Azt hittem, rosszul hallok. Ha az emberek tudnák, hogy ez mekkora dicséret, a Nissan tuti erre az egy szóra építené fel a teljes kampányát. Én már látom is az óriásplakátokat, a tévéreklámokat.

Nissan Qashqai – Kellemes.

Vinnék, mintha nem lenne holnap.

Na szóval.

Mi, újságírók rendszerint extrákkal súlyosan megpakolt gépeket kapunk, így egy-egy új modell legjobb arcát ismerhetjük meg. Ez az arc az új Q-nál eléggé pofásra sikeredett, kiváló ízelítőt kapunk abból, milyen szinten járnak az autógyártók, ha kényelmi szolgáltatásokkal akarják elkápráztatni a vevőt. A legfontosabb az a rendszer, ami a tájékozódást segíti. Az ember nem is éti, hogyan tudott eddig meglenni tolatóradar és kamera, oldalsó radarok, holttér-figyelő rendszer, parkolási kamerák nélkül.

Mintha vakon vezettünk volna eddig.

Az autó különböző pontjaiba beépített kamerák képeiből összeszerkesztett képet nézve parkolhatjuk le a járgányt, így real time figyelhetjük felülről, hány centire van az autónk a padkától, párhuzamosak vagyunk-e vele, mennyire van tőlünk a mögöttünk lévő autó és mennyire lógunk ki az úttestre.

Hogy valami rosszat is mondjak végre, ehhez a fürge nagyautóhoz képest az ülésfűtés lassan fűt fel, és a tesztautó belső kárpitja túl egyszínű volt, ami nem mutat jól fényképeken. Nem nehéz kitalálni, ez a vélemény a fotósunktól, Totyitól érkezett. Mindkét dolog olyasmi, amivel együtt lehet élni, a kárpitot ráadásul olyan színben rendelhetjük, amilyenben akarjuk.

És most jöjjenek az adatok. A nálunk megfordult Qashqai Tekna felszereltségű volt, ami dízel verióban 320 nm nyomatékkal és 130 lóerővel bírt. Ennek az ára kevéssel van 10 millió forint felett, de a benzinmotoros Visia ára 5 880 000 forinttól indul, nyilván az extracsomagok nélkül.

Összességében a Qashqai frissített verziója ugyanannyira rendben van, mint korábban, és ezt a vevőközönség értékeli. Nem véletlenül számít napjaink egyik legsikeresebb modelljének a crossover kategóriában.

Ez is érdekelhet:

(Fotó: Tóth István)