A volt pilóta például semmi értelmét nem látja a még több leszorítóerőnek.

Bruno Senna szerint a Forma-1 vezetőinek át kéne gondolniuk a szabályok értelmét, amiket mindenn áron be akarnak vezetni 2017-re. Az még okés is lenne a brazilnak, hogy gyorsabbak az autók 5 másodperccel, de azt nem érti, hogy minek kell még jobban növelni az autók leszorítóerejét.

A volt Forma-1-es pilóta jelenleg a Formula E-ben versenyzik, ami a nagytesó elektromos változata, és úgy véli, hogy inkább az abroncsokkal kéne kezdeni valamit.

„Sose szabad túl sok leszorítóerőt adni az autóknak, mert pontosan ez az oka annak, hogy a Forma-1 jelenleg rossz állapotban van, egyszerűen túl sok az aerodinamika. Az egyetlen dolog, amivel kicsit javítani tudták az élményt, az az, hogy mesterséges dolgokkal, például DRS-el szerelték fel a kocsikat. Már szériákban nem látsz ilyeneket, mert ott lehet előzni.”

„Ha azt szeretnéd, hogy a Forma-1-ben legyenek a leggyorsabb autók, akkor nagyon egyszerű a képlet, jobban tapadó gumikat kell gyártani, és levenni a leszorítóerőből.”

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Ráhúzta egy taxis a kormányt egy bringásra az Alagút bejáratánál, aztán a kijáratnál kiszállt és elé állt

Ezt a Ferrarit igazán megcsúfították, hogy extrém körülmények között is lehessen versenyezni vele

Gyorsabb lett, mégis kevesebbet fogyaszt – kipróbáltuk a megújult Lexus UX-et

További cikkeink a témában