Nagyobbat ütött a Honda-motor a Toro Rossóban, mint bárki hitte volna

A McLaren csak szenvedett a Hondával, a Toro Rossóval viszont hasít egyelőre.

A McLaren motorbeszállítót cserélt a Toro Rossóval, a Honda pedig hibátlanul muzsikál eddig a Red Bull kistesójánál, legalábbis ez derült ki mindkét barcelonai teszthéten – cserébe a Renault-val éppen ugyanúgy szenvednek Fernando Alonsóék, mint a japánok energiaforrásával az elmúlt három évben.

Ez pedig a Red Bullt (és amúgy mindenki mást is) eléggé meglepte, annyira, hogy már most a Hondával tervezné a jövőjét, persze csak a 2018-as idény után.

A csapatoknak június első napjáig kell megadniuk, hogy milyen motorral versenyeznek a következő szezonban.

A lehetséges megállapodás feltehetőleg az új motorszabályok bevezetéséig szólna, vagyis 2021-ig, ugyanis nem elképzelhetetlen, hogy az osztrákok új névadó szponzora, az Aston Martin és a Cosworth társulna és mint motorszállító is beállna a Red Bull mögé.

A renault-s szenvedéstől eltekintve a McLaren azért nem olyan rossz eddig:

Meglepő, mennyit fejlődtek az F1-es csapatok egy év alatt

(Fotó: Getty Images)

Player Autószalon

Füst, Fény, Hollywood

Magasélet

Tech
Tech
Tech
Highlife
Highlife
Highlife
Otthon
Otthon