Legyen saját webshopod!

Az emberek szeretik a kényelmet, kevés az idejük, de sok időt töltenek a számítógép előtt. Ebből a három tényezőből egyenesen következik, hogy legszívesebben már a legapróbb vásárlást is elintéznék pár egérkattintással. Kereskedői oldalról is érdemes elgondolkodni a webshop létesítésének előnyein, ami jóval egyszerűbb egy fizikailag is létező üzletnél, de azért bizonyos jogszabályi előírásoknak meg kell felelni.

Számos pozitívummal kecsegtet ugyan, ha a boltnak nem kell megjelennie fizikai valóságában. Szükségtelen az üzlethelyiség és annak drága enteriőrje, radikálisan csökkenthető az alkalmazottak száma, és a hatósági eljárások is sokkal egyszerűbbek. Ezzel szemben viszont remekül kell ismerni az internet titkait és kiskapuit, hogy a létesítendő üzlet digitális árnyéka minél nagyobb legyen, és a vásárlók is könnyen rábukkanhassanak. A fő kérdés tehát, hogyan fogják megtalálni a vásárlók? Hiszen a neten rejtve maradó webbolt olyan, mint egy Kőbánya-alsón lévő elhagyott utcában gyökeret verő butik.

De ez legyen az informatikai és marketingguruk dolga, akik jobban értenek a keresőoptimalizáláshoz, a Facebook-oldalak csúcsra pörgetéséhez vagy a vásárlók közvetlen lerohanásához. Mi pedig vegyük sorra, mik azok a jogi feltételek, amelyeknek meg kell felenie egy webáruháznak.

Mindenekelőtt valamely gazdálkodási formába kell magadat transzformálni, ami lehet egyéni vállalkozás vagy társas cég (Kft., Bt.), hiszen csak ekkor leszel számlaképes. A cégbejegyzéshez ügyvéd igénybevétele elkerülhetetlen, az a kezdeti költségeket kicsit megdobja. A regisztrációs procedúrák ezzel még nem értek véget. Igaz ugyan, hogy a Magyar Kereskedelmi és Engedélyezési Hivatalnál már nincs szükség a nyilvántartásba vételre, azonban – mivel webáruház-üzemeltetőként adatkezelőnek minősülsz, a vásárlók adatai vonatkozásában – be kell jelentkezni a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság által üzemeltetett adatvédelmi nyilvántartásba, amely tartalmazza az adatkezelés célját, az érintettek körét, satöbbi, és a tőlük kapott azonosítót a weboldalon is fel kell tüntetni, anélkül a működés nem kezdhető meg. A fogyasztónak a szolgáltatás igénybevételét megelőzően és a szolgáltatás igénybevétele során is folyamatosan biztosítani kell, hogy az adatkezelést megtilthassa.

Ha ezzel kész vagy, még mindig nincs vége a papírmunkának. Ugyan a csomagküldő kereskedelem nem engedélyköteles, és sem üzlet, sem pedig vevőszolgálat fenntartása nem kötelező, de a tevékenység folytatását be kell jelenteni a területileg illetékes jegyzőnél.

Vannak olyan adatok, amelyek feltüntetése kötelező a weboldalon: szolgáltató neve, székhelye, e-mail címe, telefonszáma, adószáma, cégjegyzékszáma. Könnyen hozzáférhető módon fel kell tölteni az Általános Szerződési Feltételeket, amely részletesen szabályozza a webáruház-szolgáltatással és annak igénybevételével kapcsolatos feltételeket, a szolgáltató és a vásárló jogait, kötelezettségeit és egyéb, lényeges körülményeket, mint például a rendelés menete, fizetési módok, házhozszállítás, garanciális feltételek.

Workshop a webshophoz

Aki szeretne komolyabban elmélyedni az elektronikus kereskedelem rejtelmeiben, annak figyelmébe ajánljuk a Szövetség az Elektronikus Kereskedelemért Egyesület workshopját, ahol a résztvevők a webshoplétesítés csínját-bínját megismerhetik.

Sokan nem tudják, de az ilyen jellegű (távollevők között létrejött) ügyletek esetében a vásárlót elállási jog illeti meg, ami mondjuk érthető, hiszen úgy vesz meg egy terméket, hogy arról mindössze egy fényképet és egy leírást ismer. Az elállási jogát alapesetben a kézhezvételtől számított nyolc munkanapon belül, indokolás nélkül gyakorolhatja, akkor is, ha már nincs az eredeti csomagolásában vagy például ki is próbálta, de a termék visszaküldésének költségét neki kell viselnie. A webáruház pedig köteles a vételárat haladéktalanul, de legkésőbb az elállást követő harminc napon belül visszafizetni. Bizonyos termékeket azonban kizár a jogszabály, tehát gyorsan romló vagy kifejezetten a megrendelő számára készített termék, illetve CD, DVD, számítógépes szoftver, hírlap, magazin esetében sem lehet ezt a jogot gyakorolni.

Mind a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV), mind a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság (NFH) előszeretettel ellenőrizgeti a webáruházak működését: előbbi a számlaadás megfelelőségét, utóbbi az egyéb jogszabályi feltételek (szavatosság, jótállás, fogyasztói igényérvényesítés) teljesülését. Fontos a termékek beazonosíthatósága és az ár megfelelő feltüntetése (mindig a bruttó), ami például azoknál a termékeknél okozhat macerát, ahol az egységárat is meg kell jelölni. Az NFH tavaly novemberben tette közzé a webáruházakkal kapcsolatos átfogó ellenőrzését, és sajnos kicsit ijesztő, hogy 165 webshop vizsgálata során 116 esetben tártak fel valamilyen jogsértést, szabálytalanságot.

Player Autószalon

Füst, Fény, Hollywood

Magasélet

Tech
Tech
Tech
Highlife
Highlife
Highlife
Otthon
Otthon