Államalapításunk közelgő évfordulóján mi mást tehetnénk, mint hogy törlesztjük ősi adósságunkat, és elkezdünk tisztességes mennyiségben halat enni?

Már csak azért is, mert hiú ábrándokba bonyolódunk, ha azt hisszük, hogy halas nemzet vagyunk. Nagyon büszkék tudunk lenni a halászlénkre, meg arra, micsoda remek panírt kanyarítunk karácsonykor az olcsó pangáziuszra, közvetlen ismerőseink között pedig minimum egy, de inkább több ember lóbálja rendszeresen a pecabotot – ettől azonban a tény még tény marad, miszerint egész Európában csak sereghajtóként kullogunk a halfogyasztásban. A magyarok évi négy kiló per kopfos halmennyiségének ötszörösét nyeli le egy átlagos európai, Spanyolországban pedig tízszer is leköröznek minket. Pedig nagyon jót tennénk ám magunkkal: nem véletlen, hogy a világ halainak tíz százalékát megemésztő japánok a világ legmagasabb átlagéletkorát tudhatják magukénak. Az életmódváltást pedig miért ne kezdenénk egy olyan helyen, ahol nem pénztárcát bűvölő jómuzsikaszó mellé, zsírcseppes bajusz alól, méregdrágán adják a paprikásan és szalonnásan elkészített halfogásokat, hanem ezzel a magyaros módival szemben azt ígérik, hogy finoman, frissen, egészséges kivitelben teszik le elénk azokat? Naná, hogy ilyen ars poeticával kíváncsivá tett minket a Halkakas halbisztró.

Hétköznap délután látogattunk el, épp nem voltak sokan, bár állítólag a kora nyár óta üzemelő egység már most elérte azt a népszerűséget, hogy gyakran nehezen bírják a pult mögött az attakot. Mi szerencsések voltunk, így a hely előtti mesésen rikító színű, klasszikus székekből nyaknyújtogatás nélkül vizslathattuk körbe, hogy mennyire rokonszenves utcát találtak a rokonszenves etetőjüknek. Rokonszenves, mert eleve egy kedves kis képregénnyel fogadnak az étlap hátulján a belbudai kisnyugdíjas aranyketrecéből meglógott, kocsmában kikötő halkakasról, aztán ehhez társul bónuszként az otthonosan kialakított belső tér és a le nem hervadó mosollyal ezt-azt elfelejtő felszolgálólány, akire nem tudtunk haragudni.

Hát persze, hogy a hely egyik különlegességét, harcsa-gyros tálat kértünk (1300 forint), ami nevének extrém hangzását príma ízharmóniával ellenpontozta. Igaz, gyrostálat sosem ettem meg még ilyen gyorsan, de ebben nyilván közrejátszott az amúgy hibátlanul fűszerezett hal habkönnyűsége, és hogy egyéb helyeken 15-20 százalékkal nagyobb mennyiségekhez szoktam hozzá. A mellé adott házi tzatziki és paradicsomszósz csak nyomatékosította az élményt, de elsőszámú győztesként a hasábburgonyájuk került ki.Próbáltunk még szilvalevest is (450-ért) illetve fish & chipset (1300 forint), mindkettőre beülnénk újra.

A szintén tesztelt ropogósra sült kárász (550 forint) már hardcore játékos, csak azoknak ajánljuk, akik már régóta halbarátok – mert egyébként a Halkakas egyik hatalmas előnye az, hogy akik büdösségre és gyomorfordulatokra és szálkákra hivatkozva ódzkodnak a magyar haltól, azok a lehető legjobb beavatást itt kaphatják meg. De mondjuk ez a minimum egy helytől, aminek az üzletvezetője úgy nőtt fel, hogy édesapjának komplett halastava van, nem?

Budapest, V. ker. Veres Pálné u. 33.

Értékelés 5 pontból

Kiszolgálás: 4.5
Ár-érték: 4

[stamp_4]

Még több remek hely Falni Budapest sorozatunkban!

Nézed a meccset? Fogadsz is? Láttad az oddsokat? Ebből nagy kasza lesz! Fogadj te is a legjobb meccsekre a TippmixPrón! (X)