Ha azt mondjuk: Cseh, Ebergényi, Palvin és Mihalik, bizonyára sokan pontosan tudják, hogy mi a közös bennük, de ha hozzáteszem, hogy Liebhaber, valószínűleg már kevesebben kapják fel a fejüket, pedig a világ divat-fővárosaiban befutott hazai modellek sora éppen vele kezdődött a nyolcvanas évek végén. Az évekig a Párizs, New York, Milánó, Tokió kifutói között ingázó műsorvezető-modellel beszélgetünk egy negyedmillió dolláros szerződésről, napalmként robbanó wasabiról, medvehúsról és jet lag-ről.

Liebhaber Judit szerint a modellek már a kilencvenes években sem voltak feltétlenül „jó csajok”, és ha valaki közel tíz éven át nyomult olyan divatikonok show-in, mint Armani, Miyake, vagy Rykiel, akkor bizonyára tudnia kell, hogy miről beszél. Jómagam nehezen értek egyet vele, és ahogy belép a Pastrami étterem ajtaján, újabb kérdőjelek támadnak bennem állítása kapcsán, ugyanakkor érthetővé válik, miért is kínált 1989-ben a világ egyik legmenőbb ügynöksége 250.000 dolláros szerződést egy Kelet-Európából frissen érkezett leányzónak. Egy olyan modellről, aki olyan ikonokkal koptatta együtt a kifutót, mint Helena Christensen, Kate Moss vagy Naomi Campbell azt állítani, hogy „szép” meglehetősen kommersz dolog, de az első benyomások ilyen banálisak is tudnak lenni. Megjelenése jól rímel az étterem kozmopolita, New Yorkot idéző dizájnjához, úgyhogy indításnak Amerikában töltött éveiről és modell karrierjéről kérdezem.

(Köszönjük a Pastrami étterem és kávéház segítségét.)

A New York-i Ford Models évtizedeken keresztül egyeduralkodónak számított a divatvilágban, és csak a nyolcvanas évektől kellett számolnia a konkurenciával, de még így is biztos helye van az öt legbefolyásosabb ügynökség között. (A cégnél olyan kultikus modellek dolgoztak a kilencvenes években, mint Elle MacPherson, Stephanie Seymour, Christy Turlington, vagy Ines Sastre.) Egy ilyen lehetőség keveseknek adatik meg, de Liebhaber rövid gondolkodás után nemet mondott.
– Igazából az zavart, hogy úgy éreztem, három évig csak azt csinálhatom, amit ők mondanak. Amikor nemet mondtam, Eileen Ford és férje meglehetősen idegesek lettek, Katie, a lányuk pedig konkrétan üvöltözni kezdett velem. A papírt ugyan nem írtam alá, de végül is egyike lettem annak a két lánynak, akiket a Supermodel of the Year Los Angelesi döntőjéről magukkal vittek dolgozni New Yorkba.
Közben rendelünk, Liebhaber egy libanoni padlizsánt választ pitával, mellé mentás limonádét. – Már vacsoráztam, nem vagyok éhes – jelenti be, pedig ennél lehangolóbb dolgot egy étteremben aligha lehet mondani. Gesztusai nem erősek, mégis valami határozott, kellemes energia árad mozdulataiból, korábbi sikereiről pedig képes úgy beszélni, mintha olyan magától értetődő, hétköznapi dolgok lennének, mint egy séta a parkban. A kifutókat már régen maga mögött hagyta, de évekig uralta a Filmmúzeum képernyőjét, láthattuk/láthatjuk reklámokban, és nemrég egy apró szerep erejéig feltűnt az HBO legújabb, Társas játék című mini-sorozatában is. Amikor az étel megérkezik, a korábbi visszafogottság helyét a libanoni padlizsán iránti érdeklődés veszi át.
– Érdekes, de mindenhol az úgynevezett „csumpi” kajákat kerestem – meséli, miközben villájával megtámadja a padlizsánt –, amik szaftosak, csúnyák, mint a pacal, ami az egyik kedvencem! Még félrenyelni sincs időm, amikor rámutat a paprikakrémes, pestós kecskesajtomra. – Olyasmit, mint amit te eszel, nem szoktam választani, mert nekem túl steril. Ezt magamban kikérem magamnak, nincs ezzel a sajttal semmi baj! – Tulajdonképpen mindenre nyitott vagyok, és mindig kerestem a lehetőséget, hogy kipróbáljam a helyi specialitásokat. Olaszországban nagyon bejött a frutti di mare, vagyis a tenger gyümölcsei, Párizsban pedig a paték, a pástétomok voltak a favoritjaim.

Ha modellekről és ételekről beszélünk, általában valamilyen táplálkozási anomália is szóba kerül, de az AXN jelenlegi háziasszonyának sohasem volt gondja a kalóriákkal. Amíg kolléganői csak salátákat csipegettek, ő nyugodtan bedobott mellé egy csirkemellet, soha nem lettek negatív következményei. Pályája elején még nagyon hiányolta a hazai finomságokat, de ahogy rászokott a modern nomádok életmódjára, nekiállt felfedezni a világ ízeit.
– A japán konyhával való megismerkedésem meglehetősen emlékezetesre, és durvára sikeredett. Amikor megérkeztem Tokióba, már nagyon éhes voltam, mert legalább másfél napja nem ettem. Az elém kiküldött vezetőt rögtön meg is kértem, hogy vigyen el egy étterembe. Beültünk egy szusi bárba az Omotesandō-n, ahol a tányérok futószalagon mennek körbe. A tálcámon ott volt az ízesítőnek szánt gyömbér és valami zöld marcipánféle, és hiába voltam farkaséhes, nem sikerült választanom. Annyira türelmetlen voltam, hogy azt gondoltam, amíg találok valami fogamra valót, megeszem a marcipánt. Így ismerkedtem meg a wasabival, ami ugyebár egy brutálisan erős tormaféle. Elég belőle egy-egy csipet a szusira, én viszont bekaptam egy nagykanállal! Három másodperc múlva mintha napalm robbant volna az arcomban. Sosem felejtem el!

Rántott hús krumplipürével

Az étel, amit soha nem tudna megunni

Bár évekig repkedett a világ nagyvárosai között, nem tartja magát szenvedélyes utazónak, és nincsenek frappáns trükkök a zsebében. A reptérről szállodába ingázást rendszerint igazi tortúrának élte meg, főleg, hogy erőteljes légi parában szenvedett. A jet lag ellen sem tett soha semmilyen óvintézkedést, egyszerűen csak próbálta túlélni. Sokat elmond egy emberről, hogy valami vad helyen járva mer-e utcai árusoktól ételt venni. Az igazi kalandorok erre tízből tízszer igent mondanak, és bár a törékeny szépségű műsorvezetőből nem nézném ki, de nem áll tőle távol ez a műfaj. Japánban egy kirándulás során egy hegyi faluban medvehúst kóstolt egy út mellett álló árusnál. Gondolkodom, hogy hallottam-e valakiről, aki medvehúst evett, de Karl May regényhősökön kívül – Old Shatterhand és társai – senki sem jut eszembe, így csodálatom tovább fokozódik. Judit rendszeresen főz, és érdeklődésemre elárulja, hogy a hétvégén grillezett csirkemellet készített, párolt zöldségekkel, mascarponés gnocchit, desszertnek pedig tiramisut. Medve nem szerepel a menün, teszi hozzá.
– Két gyermekem van, és ők nem esznek meg akármit! A férjem pedig igazi egészségmániás. Nálunk a fehér kenyér, és a fehér cukor nemkívánatos személynek számítanak. Lehet, hogy nem leszek népszerű, de kevés dolgot készítek olajjal, inkább grillen, vagy a sütőben sütök. A családom kemény kritikusokból áll, de ha valamit eltalálok, akkor még napok múlva is emlegetik. Szerencsémre ez gyakran előfordul.
2000-ben, két év Los Angeles után családjával együtt hazaköltözött, és Prokopp Dóra mellett a Filmmúzeum háziasszonyaként tündökölt majdnem tíz évig. Szerepelt focipálya méretű plakáton Tokióban, volt a Harper’s Bazaar címlapján, de nem esik le a kezéről a karikagyűrű, ha főznie kell. Rendszeresen megfordul a konyhában, és ha magára szed valamit – amit nehéz elhinni – azt kutyái trenírozásával mozogja le. Két éve kapott rá a kutya agilityre, és két skótjuhászával már több érmet is szerzett sportversenyeken.

Los Angeles

A város, ahová boldogan vonulna száműzetésbe.

Desszertként egy puncsos kockát rendel, és nagy kedvvel fogyasztani kezdi. – Ahhoz képest, hogy nem voltam éhes, végig eszem – jegyzi meg, és valóban. Legvadabb álmaimban sem hittem volna, hogy egy egykori modellről szóló cikkben olyan szavak fognak szerepelni, mint a pacal és a medvehús, de ez a meglepetések estéje. Amikor arról kérdezem, hogy hiányzik-e a rengeteg utazás, a divatvilág pörgése, a kifutók csillogása, vidám nemmel válaszol. Bár fél szemmel figyeli a divat világát – Mihalikot és Ebergényit az egekbe magasztalja – nem foglalkozik a múlttal, és a jelenre koncentrál. Valóban úgy tűnik, hogy a televíziós műsorvezetés (aki látni szeretné, kapcsoljon bármelyik nap az AXN-re és nézzen bele Zoom című műsorába) a család, a kutyák, versenyek, és a főzés maximálisan, még a divatvilág fellegvárában eltöltött éveknél is teljesebben kitöltik az életét. Ugyan szeret a konyhában pepecselni, de bevallottan jobban esik neki az ebéd, ha valaki más készíti el.
– Tulajdonképpen imádok főzni, de szerintem a férfiaknak jobban áll a konyha. Amikor egy férfi főz, például a férjem, akkor valahogy szenvedélyesebbnek, érzékibbnek tűnik az egész!
Nos, férfitársaim, ennél nagyobb ösztönzés aligha érhet bennünket. Irány a konyha, kapjunk a kezünkbe fakanalat, főzzünk szenvedélyesen, és reménykedjünk abban, hogy sok hölgy gondolkodik úgy, mint Liebhaber Judit.