Szinte titokban működik a tibeti konyha Budapesten, de megtaláltuk

Tibeti konyhát egy igazi tibetivel a legszerencsésebb tesztelni, ezért megkértem a CEU egyetem hallgatóját, a 24 éves Thubtent, hogy kóstolja be velem, mit főztek ki a Free Kurdisztán büfében.

A Corvin negyed megállóhoz és Boráros térhez közel eső gyorsétterem az ázsiai eredetű büfék hangulatának megfelelően meglehetősen rusztikus hely, de tiszta, és megvan a maga színes, neonfényes bája. Kurdisztánt formázó matrica mellé felkerült a dalai láma portréja, a független Tibet zászlója is, és egy tibeti szöveg – Böd Gyhalo – azaz: győzelem Tibetnek. Ugyan felkerült egy Tibet zászló a bejárat elé is, de így is nagyon könnyű elsétálni a büfé mellett.

Politikai menekültek tolják a gasztrót Pesten

Volt már, hogy egy hosszúra nyúlt estén irániakkal beszélgettem a teheráni helyzetről, Ahmedinedzsádról (tíz sör után tulajdonképpen bármiről képes elbeszélgetni az ember), szóval a magam részéről nagyon bírom ezeket az ázsiai placcokat. A Player hasábjain már két éve megénekelt kurd büfében kurdok dolgoznak, az üzletvezető, Ridvan, felesége révén kötődik a tibeti kultúrához. A bicskei menekülttáborban ismerték meg egymást lassan tíz éve, én is ott találkoztam velük először. A tibeti kajákért egy szintén politikai menekült tibeti, Namgyal a felelős, akit ugyan jó pár éve ismerek, de fogalmam sem volt róla, hogy ilyen szinten főz. Eddig annyit tudtam róla, hogy ő a hangadó a kínai nagykövetség elé szervezett demonstrációkon, tud énekelni, és játszik valamilyen pengetős hangszeren. A főzés viszont új.

Mivel két tibetiekről szóló dokumentumfilm készítésében is részt vettem, és a dalai láma 2010-es látogatásakor segítettem a Nobel-békedíjas szerzetes irodájának munkáját, szereztem némi tapasztalatot tibetiekkel és a tibeti konyhával kapcsolatban. A Free Kurdisztán büfében kapható momót például már Észak-Indiában is több alkalommal toltam be az arcomba, úgyhogy nagyon örültem, amikor megtudtam, hogy már a IX. kerületben is lehet töltött golyókat zabálni.

A pho leves bizonyította, hogy a fővárosi street food érzékeny közönsége mennyire nyitott az ázsiai újdonságokra. Nos, a pho már nem újdonság, itt van és jóslatunkkal ellentétben folyamatosan nyitnak az újabb helyek, legutóbb az Akadémia utcában láttunk egy Hanoi Étterem nevű helyet –, de most itt az igazi friss, ropogós élmény, amit a szájukba pakolhatnak, majd megoszthatnak Instagramon, Facebookon vagy Twitteren a belvárosi hipszterek. Annyira nem lepukkant a hely, mint a Dang Muoi volt, vagyis semennyire sem az, és nincs tele tibetiekkel, maximum a pultban áll Namgyal heti két alkalommal, kedden és csütörtökön, ennek oka pedig az, hogy az itt élő tibetiek száma nem éri el az egy tucatot.

Na de vissza a kajákhoz

Alkalmi tesztelőtársam, Thubten egy adag csirkés momót rendelt, amihez járt egy tálkában húsleves is, meg saláta. A saláta eléggé közel-keleti beütés, Indiában egyszer sem raktak mellé zöldet, de tulajdonképpen passzolt hozzá. Egy adag hat nagydarab gombócból állt, az ára 800 Ft, szóval ár-érték arányban remek választás.

– Nagyon jó – mondta Thubten, amikor a momóról kérdeztem. Ahogy megtudtam, a momó ünnepi étel Tibeten belül, ritkán kerül asztalra, az Észak-Indiában és a világ egyéb pontjain élő emigránsok viszont sokkal gyakrabban fogyasztanak. – Van, hogy hatvanat is megeszünk alkalmanként. Igaz, azok kisebbek.

Én rendeltem egy fél adag momót, és egy adag zöldséges jakhúst. Na most jakhúst szerezni itt Európában elég kemény feladatnak tűnik, legalább annyira valószínűtlen a feltűnése egy ilyen büfében, mintha Szent Jakab-kagylót árulnának, meg is kérdeztem, hogy honnan jött. Külföldről rendelik, érkezett a válasz – bennem meg megvan a jóindulat, ráadásul a grillezett zöldségekkel kevert, vékonyra szeletelt húsokkal felturbózott étel nagyon rendben volt. Kaptam mellé egy tingmót is, ami egy gőzölt tésztaféle, funkcióját tekintve olyasmi, mint egy zsömle. A jakhúst mindenesetre nem hagyom ennyiben, döntöttem el, legközelebb időben jövök, amikor Namgyal még a konyhán van, és kifaggatom.

– Az autentikus tibeti konyha és az emigránsok által vitt, Indiában megismerhető konyha között vannak különbségek, főleg alapanyagok terén – mondta Thubten. – Indiában például nincs campa, ami Tibetben alap. Amikor kicsi voltam, rengeteget ettem. Ez pörkölt árpaliszt, amit levessel vagy teával keverünk el, és gombóccá gyúrunk. Nagyon finom, mi, tibetiek legalább is imádjuk.

Egy tibeti Budapesten

A srác jelenleg ösztöndíjasként emberi jogot tanul, vagyis elég messze került attól a félnomád életformától, ami gyerekkorában körülvette, de ez sajnos gyakori sztori tibetieknél. Kérdezte, hogy tudok-e lovagolni, mert ő gyerekkorában sokat ült lovon. Nagyapámnak ugyan volt egy lova, de az egy kocsit húzott, és valószínűleg meglepődött volna, ha valaki nyerget tesz a hátára. Ahol Thubten felnőtt, minden családnak volt legalább három–négy lova, azzal közlekedtek és azokkal szállították a fát, vizet, bármit. Még nyolcévesen Indiába került, Dardzsilingbe (kis történelemlecke: ahol Körösi Csoma Sándor meghalt 1842-ben), majd Londonban tanult négy évet. Amikor a terveiről kérdezem, még nem tudta pontosan megmondani, mire készül, ami az ő korában tök normális, de abban biztos, hogy a szülőföldje függetlenségéért mindig dolgozni fog.

– Nyaranként, rendszerint augusztusban az egész falu kivonult egy nagy rétre sátrakkal nagyjából egy hétre. Ez amolyan nyári fesztivál volt, sok énekkel, tánccal, íjász- és lovasversenyekkel. Az egyik lovas játék az volt, hogy a vágtázó ló nyergében ülve kellett felkapni a földről valamilyen tárgyat. Ehhez nagyon jó lovasnak kellett lenni. Én persze kicsit voltam, nem csinálhattam ezt, de emlékszem ezekre. Jó hangulatú, vidám hét volt. A fiúk és a lányok külön sátrakban laktak, de ezen az egy héten rengeteg flörtölés és udvarlás ment.

Vissza a kajákhoz – második rész

A momón és a jakhúson kívül láttunk még valamilyen spenótos-jakhúsos kombinációt, de mivel a desszertnek benyomott három momó már a fülemen jött ki, ezért nem kóstoltam. Majd legközelebb.

– Nem nagyon eszünk desszertet, tulajdonképpen nincs is ilyen a tibeti konyhában – mondja Thubten –, az étkezések lezárásaképpen zöld teát iszunk.

Kiderült, hogy van affinitása a gasztronómiához, ugyanis rendszeresen főz a Kerepesi úti kollégiumban. Főleg tibeti ételeket készít, tukpát, ami egy zöldségekkel, hússal, tésztával gazdagon megpakolt leves, amolyan tibeti ramen.

Zárásképpen elmondhatjuk, hogy a Free Kurdisztán büfé egyértelműen nem csak egy a város arctalan giroszos tematikájú egyenbüféinek végtelen sorában. Ami kiemeli az átlagból, az éppen a kurdsága – és most már heti két alkalommal a tibetisége. Sehol máshol a városban vagy az országban nem kóstolhatunk autentikus tibeti ételeket, úgyhogy ez a hely mindenképpen megér egy kirándulást.

Free Kurdisztán büfé
Cím: Budapest IX. kerület, Tompa utca 2.

(Fotó: Tóth István) 

Füst, Fény, Hollywood

Magasélet

Tech
Tech
Tech
Highlife
Highlife
Highlife
Otthon
Otthon