Fogyasztói alapvetés, hogy a minőség, az olcsóság és a gyorsaság nem jár kéz a kézben, ha kettő teljesül belőle, akkor a harmadikról lemondhatunk. De nem a Cserpes Tejivónál.

Pár hete felrobbantak Budapest informális csatornái közül azok, amik a csiklandó gasztronómiai felfedezésekre szakosodtak. Bloggerek és mértékadó internetes véleményvájárok szájából gurultak ki az olyan szavak, mint háztáji és klasszikus (szerencsére a “retró” kifejezés már kellően szétrágott lett ahhoz, hogy kikopjon a jelzőhalmozásokból), és a szóbeszédek egyetlen pontban találkoztak, az ötödik kerületi Sütő utcában. Itt nyílt meg pontosan június elsején a Cserpes Tejivó, ami az első a maga nemében, de az ajtaján kilépve feltettük volna rá az összes zsetonunkat, hogy nem az utolsó. Míg ez tudatosult bennünk, természetesen történt ez-az. Például a külső kirakaton végignézve vigyorogtunk egy ízeset a tejesüvegből szívószállal slukkoló dagadt kandúron, és azon, hogy rendszeresen megállnak járókelők a naiv vonalvezetésű rajzok láttán. Aztán beléptünk a szimpatikus beltérbe, és azt érzékeltük, hogy a szomszédos McDonald’s arculata apró, szégyenlős kis gócra zsugorodik mellette. Majd pedig leadtuk a rendelést, hogy az egyenköténybe bújt lány kerge boldogságtól kicsattanó arccal kérdezzen rá, mehet-e a szederturmixba cukor. Hát, ha a napi házitejszlopálás ilyen jó hatással jár, akkor inkább a fehér nektárból töltsél még oda tíz ujjnyival, légy oly húgom.

Mert hogy Cserpesék mindenekelőtt – ki gondolta volna – a tejben nagyok. Abban a tejben, ami a szerény, felesleges feliratokkal nem terhelt műanyagpalackjával szinte elrejtőzik a sok hivalkodóan megrajzolt papírdoboz között a sarki kisboltban, de valójában maga a tartósítószertől és állományjavítóktól megkímélt mirákulum, a faluvég folyékony kenyere, amiben olykor egész tejszíntömbök lubickolnak. Mivel ittunk már ilyet, csak jóra számítottunk a tejivóban – de nem csak ezért, hanem a sok bukkanón átjutott, oligarchák által is eltaposni próbált családi vállalkozás mesébe illő eredettörténete miatt is.

Be is választottunk nyomban egy mangalicasonkás szendvicset és a már említett turmixot: az ételbe ugyan gyűszűnyivel több belevalót is el tudtunk volna képzelni, azért a sajttal és salátával spékelt, egyébként termetes végeredményt bőven mernénk ajánlani egy EU-delegáció cateringjébe, és ugyanez áll a sűrű, habos – tessék, kimondom – szenzációs gyümölcsturmixra is. Következett egy Ínyenc menü, vagyis csirkecsíkokkal ellátott zöld salátamix és málnaszörp, ami inkább egy könnyed délutáni nasialternatíva, hőségriadók idején kiváló, még az országos tisztifőorvos ajánlásának is eleget tesz. Végül, ha már itt vagyunk, egy tipikus kölyökreggelit is megkóstoltunk, a kakaóscsigát és kakaóstejet rejtő Habos klasszikust: ez tényleg egy az egyben olyan, mint gyerekkorunk tápláléka, csak kettő pont nullás verzióban (figyelem, a kakaó tejszínhabja elhamarkodott mennybemenetelt ígér).

És most lehet ideálmodni a fanfárokat, mert jön a mindent vivő információ: ezért a – gyakorlatilag három emberre szabott – mennyiségért összesen 2570 forintot fizettünk. Hogy ezt hogyan csinálják a belváros pokolira árazott kereskedelmi tűzfészkében, fogalmunk sincs. Ha tényleg az eredeti ízek mellett lándzsát törő, kedves és kerek sztori a titok nyitja, akkor viszont lehet, hogy mégsem élünk egy lehetetlen országban.

Értékelés 5 pontból

Kiszolgálás: 4
Ár-érték:4,5

[stamp_5]Vannak egyéb remek helyek is, amiket teszteltünk: disznótoros és vietnami gyöngyszemek, kurd gyrososmagyaros vendéglőmexikói tacqueria, artisztikus környezetben működő kávézó, egzotikus hangulatú hummuszbár és a legautentikusabb japán vedéglő csak itt, csak most, csak nektek!

Haverok, sör, foci, TippmixPro! Tedd izgalmasabbá a meccseket, fogadj és nyerd meg a milliós bónuszokat! Részletek erre! (X)