A gazdaságos Las Vegas-i ereszdelahajam egy csütörtök estére szóló szobafoglalással kezdődik. Ezzel a módszerrel sikerült másodmagammal bekérezkednem a Planet Hollywood egyik 38. emeleti szobájába mindössze száz dollárért, ami a pénteki árnak kereken a húsz százaléka. Ez a fényűző hotel a Strip legforgalmasabb pontján található, méreteiről – és a fejembe épített biológiai GPS képességeiről – pedig sokat elárul az, hogy a szobát egy majdnem húszperces odüsszeia után tudtuk csak megtalálni. A gyors lepakolás, majd az elképesztő kilátás miatt az ablak előtt szájtátva eltöltött húsz perc után már szaladtunk is az egyre zsúfoltabb aszfaltra, hogy összetopogjuk a bűn városának minden négyzetcentiméterét.

Sötétedésig csak a napfényben fakón pislogó kivetítők és az asszony villámló tekintetének kereszttüzében még éppen disztingváló spicces apukák jelzik, hol is vagyunk valójában, az este beköszöntével azonban a színek szinte szétfeszítik Las Vegas belvárosát. A humán felhozatal láttán hamar olyan érzésünk támadt, mintha a Strip két oldalát lezárta volna a nemzeti gárda, és csak azokat a nőnemű egyedeket engedték volna át, akik aznap legalább öt órán keresztül kóvályogtak a fodrász–kozmetikus–sminkes háromszögben.

Az utca női törzsközönségéről annyi alapozót le lehetne kaparni, amiből kijönne egy komplett Tokio Hotel-turné, a dress code pedig egyértelműen a divatos márkák elegánsabb darabjaira van belőve. Szerencsére a hímek vonatkozásában már nincsenek hasonló elvárások, megfigyeléseim azonban azt mutatják, ha szeretnél az este végére összeszedni egy formás oldalkocsit, jobban teszed, ha öltönybe csomagolod magad. Persze a farmer–rövid gatya–ing kombó is játszik, de ebben az esetben nem árt, ha a hiányzó eleganciát egy vastag pénztárca pótolja.

Las Vegas, végállomás

Az arcunkba ordító hangulat majd szétveti az utcát, olyannyira, hogy egyelőre nincs is kedvünk bemenni sehova. Minden vibráló, tolakodó, otromba és lehengerlően harsány. Las Vegas a messziről jött embernek olyan, mint alámerülni egy ízléstelenül rikító álomvilágba, ami groteszk módon végtelenül szórakoztató. A Stripen található italmérőegységekbe csak akkor ülj be, ha nem bírod elviselni a zsebedben gyűrődő papírpénz hangját. Ha a magaddal cipelt anyagi forrásokat inkább a későbbiekre tartogatnád, elkezdhetsz ingázni az utca forgalmasabb – a Flamingótól az MGM Grandig terjedő – szakaszát keretbe foglaló boltok között. Megnyugtatlak; a helyi szórakozni vágyók is ezt csinálják. A pénztárnál semmi esetre se kérdezd meg, hogy az utcán megihatod-e az éppen vásárolt alkoholos italt! A pénztáros arcára kiülő lekezelő értetlenségből fél kilométeres körzetben mindenki tudni fogja, hogy egy hülye turista már megint nem olvasott utána.

A hömpölygő embertömeget, a Bellagio legendás szökőkútját és a tömegben lavírozó csodabogarakat órákig el lehet nézegetni, főleg, ha a sétálgatók többségéhez hasonlóan neked is van valami ital a kezedben. Tipp: Las Vegasban tök jól meg lehet élni abból, hogy az immár trilógiává silányult Másnaposok Alanjének öltözöl. A műcsecsemőt cipelő alsógatyás hobó egy idő után már arra sem vette a fáradságot, hogy az összeszedett valagnyi pénzt a hasitasijába rejtse. A közönségesség egyébként is a város sajátja; hiába sétálsz a barátnőddel az oldaladon, ez nem fog senkit megakadályozni abban, hogy a kezedbe nyomjon egy pucér csajról készült képet rajta egy telefonszámmal. Ha jelzed az illetőnek, hogy a pároddal vagy, erre csak egy rövid, de velős ”És? Neki is kell egy?” lesz a válasz.

Egy idő után az utca forgalmát elkezdik felszívni az esti attrakciók (Cirque de Soleil és társai), a kaszinók és a mellettük üzemelő szórakozóhelyek, így mi is követtük a tősgyökeres partiarcok példáját. A kaszinóban esik le igazán, hogy ez a sivatag közepére épített bűnbarlang mekkora pénzszivattyú valójában. A rulettasztalnál a bikinis hátsóját ütemes zenére ringató hölgyike minden pörgetéssel – szó szerint – dollárezreket söpör be a bankba. A mögötte lévő asztalon egy hasonlóan lengén öltözött szórakoztatóipari szakmunkás rázza a végtagjait, hogy a mellette blackjackező nyugdíjas még véletlenül se a lapjárást figyelje.

A pénzszedő gépezet elképesztő profizmusa szinte égeti az agyadat; kizárt, hogy ezen a helyen egy értelmes átlagember abba az illúzióba ringassa magát, hogy ő márpedig meg fog gazdagodni… és mégis; a Strip összes kaszinója roskadásig tele van. Persze kötelező mutatványként mi is elvertünk néhány dollárt az egyik asztalnál, és csodák csodájára nyertünk is – tapasztalatot.

Félelem és reszketés Las Vegasban

A kaszinóban a testőrkülsejű szekuritis úgy rakja a karunkra a zenés-táncos mulatságba szóló ingyen belépőt, mintha ezzel hatalmas szívességet tenne nekünk. Közben pajkos kacsintással odasúgja, hogy a Gallery klubban az oldalamon mosolygó hölgyet ingyen pezsgővel várják. Mire odaérünk, az ajándék pezsgőről már nem tud senki, az exkluzivitás bizsergető érzése pedig egy másodperc alatt párolog el az előtérben, ahol a karszalagokat levágják és lágyan betolnak a többi vendég közé. Tessék fogyasztani! Odamegyek a pulthoz, kérem az itallapot, mire a melltájékon műanyagból a legkevésbé sem ízlésesen eleresztett hölgyike közli, hogy olyanjuk nekik nincsen.

Végül 29 dollárért sikerül magunkhoz vennünk egy üveg partisört és egy pohár valamilyen fehérbort. Miközben próbálom a lábam elkapni a mellettem csattogó tűsarkak alól, az egyik kidobó kedvesen megkér, hogy ugyanmá’ ne üljek má’ a vipeknek fenntartott bőrpuffra, a jó hangulatom pedig úgy enyészik el, ahogy a kezemben szorongatott langyos sör. Később befutnak a vipek is. Unottan végigmérik a felhozatalt, aztán a puff köré gyűlnek, mint valami szektások, majd berendelnek egy 560 dolláros kört. Azt már nem várjuk meg, hogy beszlopálják a pezsgőt – amit minden jel szerint a ház a mi ingyen italunkból spórolt össze –, és magunk mögött hagyjuk a helyet.

Viva Las Vegas?

A Stripen sétálgatva könnyen lemeózható még további három–négy szórakozóhely – mint például a The Cosmopolitan üvegfalú diszkója –, de a rövid kóstolókból levont messzemenő következtetés az, hogy ezek semmilyen tekintetben nem alkalmasak arra, hogy itt csináljuk meg életünk buliját. Naná, hogy a nyugati part összes rappere a Bellagio klubjában hajtja fel a másnap reggeli elzavarni valót, de ettől te nem fogod ott jobban érezni magad, mint akármelyik tetszőleges budapesti szórakozóhelyen. Las Vegas ereje a szenzációs show-műsorokban, a kaszinókban és a főutca népünnepélynek is beillő forgatagában keresendő. Az este hátralévő részében már merülő elemekkel sodródunk az excentrikus masszával szállodáról szállodára, aztán hajnali három felé – éppen amikor elkezdenek bezárni a seggrázós helyek – nyugovóra térünk.

Mivel még a recepcióhoz is a kaszinón keresztül vezet az út, másnap reggel rá kell jönnöm, hogy a kemény mag képes délelőtt tíz órakor már (vagy még) szalonspicces jókedvben szórni a pénzét a soha nem lankadó krupiék legnagyobb örömére. Ezeknek az aranyifjaknak külön pincér hordja a pezsgőt, hátha egyszer elnézik az asztalra pakolt zsetonokon a nulla helyi értékét. Ez a kép mindennél hatásosabban foglalta össze számomra Vegas lényegét: ez az a hely, ahol mindenki bennfentes lehet, a bennfentességet pedig dollárban mérik.

(Fotó: Europress/Getty)